okt
9

Vibracondom

| Szerző: ivett36 | 5:53 pm

Akár szereted az kotont, akár nem, használata mindenképpen jó ötlet! Az új technológiáknak és a vékonyabb, érzékenyebb óvszereknek köszönhetően alig veszed észre, hogy rajtad van, inkább próbáld kis és szokd meg, mintsem élből utasítsd el oktalanul azt. Az óvszerek még egy kis különlegességet is hozhatnak a szexuális életedbe, hiszen egészen már érzés úgy elélvezni, hogy a makkodon mindvégig hátrahúzva tartod a fitymád. Az sem elhanyagolandó tény, hogy ez a leheletnyi védelem nagyon sok, kellemetlen gondtól menthet meg!

Már régen feltalálták - de sajnos, nem olyan régóta, mint kellett volna! Úgy tűnik, először az ősi Egyiptomban használták. A legelső európai nyomokat pedig a franciaországi barlangrajzok bizonyítják. Néhány történész szerint a rómaiak a legyőzött harcosok izomzatából, vagy disznóbélből készítettek óvszert.

Ez azért ne szegje a kedved, hiszen az óvszerek - optimális esetben - mostanában már lényeges tartozékai a mindennapi életnek: megvédenek a szexuális úton terjedő betegségektől és a nem kívánatos terhességtől, mi több, még a szexuális élményt is fokozhatják!

Ha vibráló péniszgyűrűt is használsz, akkor azt a gumira helyezd fel. A vibráló péniszgyűrű - az egyéb jótékony hatásain kívül -, segít az óvszert is a helyén tartani. Ez lényeges, hiszen a guminak az egész szexuális aktus alatt végig a helyén kell maradnia. Ha elélveztél, ügyelj arra, hogy addig távolítsd el a péniszed a hüvelyből, amíg még merev. Péniszgyűrű alkalmazásánál, kicsit több időd marad orgazmus után a hüvelyben időzni, de ekkor is légy óvatos! Fogd a gumit a hímvessződ tövénél, nehogy lecsússzon és bent maradjon a hüvelyben.

Ne használd az óvszert többször és ne dobd a WC-be! A legjobb megoldás ha egy papír zsebkendőbe, vagy egy csokipapírba csomagolod, akkor senkinek sem fog szemet szúrni a szemetesben.

Az óvszerek gazdag választékban, formában és méretben kaphatók. Különleges alkalmakra használhatsz különleges gumikat.

A vibráló gyűrű alkalmazása kondommal:

A kondom alkalmazáza I  A kondom alkalmazáza II  A kondom alkalmazáza III  A kondom alkalmazáza IV  A kondom alkalmazáza V

okt
9

Klitorisz(Csikló)

| Szerző: ivett36 | 5:51 pm

A női orgazmus két fő típusa a hüvelyi orgazmus - amely csak a közösülés alkalmával, vagy vibrátorok, műpéniszek használata mellett -, maszturbáció alkalmával következik be. A másik, pedig a csikló orgazmus.

A nők - szerencsés - hozzávetőlegesen 20-30%-a mindkét orgazmusfajta elérésére képes, sőt, ezen nők egy része nem is tudja megkülönböztetni, hogy csikló-, vagy hüvelyi ingerlés következtében következett-e be az orgazmusa. Természetesen a orgazmusok fajtái vizsgálva némi átfedésről is beszélhetünk, ez az oka annak, hogy nem jön ki a 100%.

A legtöbb nőnek szüksége van a csikló izgatására szex közben, de sajnálatos módon sok férfi még csak azt sem tudja, hogy hol találja azt.

Mivel a csikló igen fontos szerepet játszik a női nemi izgalom és orgazmus kiváltásában, ha nem találod a csiklót, a partneredtől is kérhetsz, sőt mindenképpen kérj útbaigazítást! Ha azt mondom, hogy a nő csiklója megfelel a férfi hímvessző makkjának - talán nem is kell magyaráznom, mennyire fontos megtalálnod ezt a kicsi, de annál inkább érzékeny kis területet.

Miután túl vagy már a minőségi, kellő szakértelemmel- és türelemmel véghezvitt előjátékon, finoman masszírozd kedvesed szeméremajkait ujjaiddal,  majd körkörös mozgással vedd kezelésbe a csikló, de mindig ügyelj arra, hogy bármivel is érsz ehhez a ponthoz, eleinte mindig gyengéden és jól síkosítottan tedd! Ehhez kiváló eszköz lehet a nyelved, vagy egy vibráló péniszgyűrű. Ha aktus közben a hímvessződön egy vibráló péniszgyűrűt viselsz, az minden egyes tolásnál a csiklóhoz fog érni és a vibrálás által keltett ingerület a partneredet a mennyekbe fogja repíteni. Ne kapkodd el a csikló izgatását, sok nő nem is szereti a közvetlen, mindent-bele típusú izgatást. Van, aki egyáltalán nem is szereti ha közvetlenül megérintik a csiklóját, ezért az a legegyszerűbb ha türelmesen, finoman kísérletezel, vagy egyszerűen megkérdezed a kiválasztott csikló tulajdonosát. Általában tudni fogod, ha többet akar - ilyenkor jobban széttárja lábait, felemeli a medencéjét és a kezedet vagy fejedet jobban magához nyomja.

Egy másik technika: húzogasd a csiklót két, jól benyálazott  ujjad között. Ha már nagyon felizgult a szerelmed, a csiklója elbújik a megduzzadt szeméremajkak és a fityma mögé, de ettől még ott van, ne hanyagold el! Ne ijedj meg! A fitymának nevezik a csikló előbőrét is, nem kell rögtön egy hímtagra gondolnod.

A csikló- és a hüvelyi orgazmust is átélő nők a következőképpen írják le a kettő közötti különbséget:

A csikló-orgazmus inkább erőteljesebb, élesebb, viszont rövidebb ideig tartó, intenzívebb kielégülést okoz, míg a hüvelyi orgazmus, mélyebb, szétáradóbb, könnyebben ismételhető gyönyörrel jár.

A csikló izgatása, kombinálva egy kis G pont stimulációval biztosan megteszi a hatását, ezért hölgyeim, bátorítsák a partnereiket. És ti, tettre kész hímek, tudjátok, hogy mit kell tenni!

okt
9

Fantáziálás

| Szerző: ivett36 | 5:50 pm

Mindenkinek vannak szexuális fantáziai, és ezzel nincs is semmi baj, él velük! Amíg szexpartnered szívesen részt vesz ezekben a játékokban, addig csak a képzeleted szabhat határt az élvezeteiteknek.

Egyes fantáziád megvalósítása fűszerezheti a szexuális életedet, míg más fantáziák visszatartása kényes szituációktól menthet meg. Tartsd észben, hogy a fantáziák, csak az elméd szüleményei és nem több. Ennek ékes példája, hogy sok lány fantáziál arról, hogy egy nővel szeretkezik, azonban ez még nem azt jelenti, hogy ő homoszexuális.

A maszturbálás közbeni fantáziálás teljesen normális, sőt, az orgazmus előidézésében igen nagy szerep jut ezeknek a gondolatoknak. Ha már itt tartunk, a vibráló péniszgyűrűd jelentősen feldobhatja a hétköznapi, megszokott kézimunkát. A szex közbeni fantáziálás sem ritka. A partnereddel való együttlét közbeni másokról való fantáziálás sem hűtlenség - de a fantázia életre keltése már az! Maradjuk a mindkettőtöknek kellemes megoldásoknál.

Ha meg akarsz valósítani egy fantáziát a partnereddel, legyél mindig óvatos. Egyfelől a kapcsolat jellegétől függ, hogyan hozakodsz elő egy ilyen témával. Számít, hogy milyen régóta ismeritek egymást, milyen mély a kapcsolatotok és kedvesed mennyire nyitott az új dolgokra. Ha egy nagyon merész fantázia megvalósítására kívánod rávenni az új partnered, lehet, hogy sikoltozva menekül el, de az is lehet, hogy előtte még egy nagy pofonnal is gazdagabb leszel. Arról nem is beszélve, hogy elmondja a barátaidnak is.

A leggyakoribb és legkönnyebben megvalósítható fantáziálás az, amikor úgy tesztek, mintha csak most ismerkedtetek volna meg és ez lenne az első közös légyottotok. Sok férfi szereti azt, ha a nője úgy tesz, mintha ez lenne az első alkalom, hogy bárkivel is lefekszik. Sokszor van szó eltérő erőviszonyokról - pl. domina és rabszolgája, orvos és betege helyzet - ami alapja lehet egy későbbi szado-mazo akciónak.

A legfontosabb, hogy mindig beszéljétek meg előre a dolgot. Ha szereted, hogy elfenekelnek és könyörögnöd kell, hogy hagyják abba, fontos, hogy tisztázzátok, mikor jelenti a könyörgésed azt, hogy valóban hagyja partnered abba a verést.

Engedd a képzeletedet szabadjára. Az, hogy felnőtt vagy, nem jelenti azt, hogy nem játszhatsz játékokat.

Tipp: Show-műsor. Ha a partnered vizuálisan érzékeny férfi (nagyot nem csalódhatsz, általában az), bizonyára sejtheted, milyen hatást váltasz ki belőle, amikor érzéki mozdulatokkal finoman megválsz előtte a legkisebb ruhadarabjaidtól is. Találd meg a megfelelő helyet, azt ahol esetleg oszloptáncot imitálhatsz, emelgesd a magasba a lábaidat és ne feledd a mélyhajlásokat, szexis fordulatokat.

Jó esetben ezt sem sietted el és még mindig van valami, amit levehetsz - annak fejében, ha a párod hajlandó egy kis olajos kényeztetésre a további műsorszámok előtt.

okt
9

Előjáték

| Szerző: ivett36 | 5:48 pm

Mint az élet számos más területén, a szexben is felkészülés az egyik legfontosabb momentum, ezért azt ajánlom, ne kapkodd el, mindig legyél felkészült! Ha megfogadod, nem fogod megbánni!

A jó szex nemcsak a behatolásból áll, az előkészítése is nagyon fontos. Tapasztalat mutatja, hogy a legtöbb nő kellő előkészítés, előjáték nélkül nem is tud eljutni a csúcsra. Az előjátéknak köszönhetően az egész aktus tovább tart, és valljuk be, ez igazán jó érzés. Ha pont ebből kifolyólag éppen hamarabb lesz vége, akkor is jobban esik! Fura, ellentmondás ez, de így van.

Ha már a szex röpke gondolatától is akcióra készen állsz, fogd vissza magad egy kicsit, vedd vissza a tempót, hiszen lehet, hogy a partnerednek egy kicsit több időre van szüksége, mint neked. A nőknek általában tovább tart a szexuális felhevülés, de megéri a türelem, hálásak lesznek neked a jó szexért. Gondolj arra, hogy a kazánt is be kell fűteni, nem ontja magától a meleget. Próbáld meg szinte az őrület szintjéig elhúzni az előjátékot, egészen addig amíg már egy pillanatot sem tudtuk várni a behatolással. Ekkor jött el a megfelelő pillanat!

A megfelelő előjáték mind a férfi, mind pedig a nő esetében növeli az orgazmus intenzitását, sokkal erőteljesebb orgazmust eredményez. Ezért azt mondom, - ha nincs igazán nyomós okod rá -, ne hagyd ki! Ha mégis van: a kivétel erősíti a szabályt! Az erogén zónák nem ok nélkül alakultak ki. Használd ki ezt a csodás adományt és tedd még kellemesebbé az együttlétek meghitt, izgalmas pillanatait.

Erogén zónák a test minden részén megtalálhatók. Tévedés kizárólag a nemi szerveknek tulajdonítani ezt a szerepet, hiszen számtalan más helyen találunk az emberi testen kisebb, nagyon területet, ahol már egy puszta érintés, simogatás, lehelet, vagy csók mennyei érzéseket kelthet partneredben.  A mellek, mellbimbók, nyak, fül, térdhajlat, belső combok ...stb. (kinek mi és hol) felderítése egyszerűen csak változatosabbá és érdekesebbé teszi a szexuális aktust. Erogén zónát szinte mindenhol találunk az emberi testen. Puszild, dörzsöld, simogasd, nyaldosd, cirógasd a partnered egész testét, hogy megtaláld a számára legérzékenyebb, legédesebb helyeket. Figyelj a külső körülményekre, a megfelelő légkör kialakítására, hiszen ezek mind nagyon sokat számítanak.

A szexuális együttlét előkészítése, az erotikus ráhangolódás optimális esetben már órákkal az aktus előtt elkezdődik. Légy kreatív! Pl. hívd fel a partneredet a munkahelyén, küldj neki csábító e-maileket és kezdj el vele flörtölni. Hozd lázba, hogy már alig bírja ki a nélküled eltöltött perceket. Ha jól csinálod, alig bírjátok kivárni a munkaidő végét. Ha nem tudjátok, az sem baj, csak óvatosan! Kamerák már sok helyen vannak és - bár valamikor ez jól jöhet -, ebben az esetben kifejezetten ciki lehet. Ha kibírtátok, otthon kezdjetek egy finom masszázzsal, gyertyafénnyel, lágy zenével aztán jöhet egy kis közös kézimunka és egyéb, jól bevált tevékenységek.

Ismétlem: lényeg, hogy ne hagyd ki és megfelelő időt szentelj az előjátéknak. Alkalom adtán a gyors kufircnak is megvan az előnye, de egy elhúzódó, meghitt aktus sokkal több szellemi és fizikai kielégüléssel jár.

Tipp: Egyfajta előjáték lehet - vagy ha úgy tetszik, jó a rosszban -, ha a házimunkát fűszerezitek meg egy kis kellemes bemelegítéssel. Kiváló előjáték lehet pl. meztelenül, vagy fantáziát borzoló köténykében végezni a házimunkát. Ki ne indulna be egy ilyen szexis házinénire? Ha takarítani kell, kössük össze a kellemest a hasznossal

okt
9

Korábban az extra izgalomra vágyó nők számára csak a szerény banán volt az egyetlen szexuális segédeszköz, azonban manapság szerencsére a modern nők számtalan hasznos vívmánya áll a szexre vágyók rendelkezésére. A kereslet és kínálat egyszerű közgazdasági szabályai érvényesülnek: minden elképzelhető formájú és méretű segédeszköz kapható. A férfiak is túlléptek az egyszerű végbélgyöngyökön, és beálltak a segédeszköz vásárlók soraiba.

Vibráló péniszgyűrű

Általában a férfiak azért használják a vibráló péniszgyűrűt, hogy fokozzák a merevedésüket, hosszantartóbbá tegyék azt, vizuálisan kívánatosabbá tegyék partnerük számára péniszüket. Funkciója nem elhanyagolható élvezetet nyújt szex, vagy maszturbálás közben. Nem szükséges különösen bátornak  lenned ahhoz, hogy egy péniszgyűrűvel kísérletezz. Működési elvük a vér péniszből való kiáramlásának lassításában rejlik, így érhetsz el eddig sohasem tapasztalt méreteket. Azok az erek, amelyek vért szállítanak a hímvessződbe, a pénisz belsejében vannak, míg a vért elszállító vénák egészen a felszín közelében. A péniszgyűrű a felszín közelében lévő erekre gyakorol nyomást. Természetesen nem szüntetik meg a pénisz vérkeringését, hanem csak lelassítják azt. Így érhetsz el nagyobb, keményebb és tovább tartó erekciót.

okt
9

Vibráló Gyűrűk

| Szerző: ivett36 | 5:45 pm

A kitágítható, nyúlós szilikon péniszgyűrűk - amik a farkad tővére valók és nem fogják közre a heréidet -, legkönnyebben a félig merev hímvessződre helyezhetők fel. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy túl kicsi lesz, meglepően sokat képesek tágulni és igen eltérő méretű péniszen  is alkalmazhatók. Az oldalunkon kínált péniszgyűrűkön van egy kis vibrátor, melynek célja a csikló ingerlése, illetve a saját izgalmi állapotod növelése. Használhatod szeretkezés közben, de arra is tökéletesen alkalmas, hogy extra stimulációval dobd fel a maszturbációdat, extra kényeztetésben részesítsd kedvesed orális szex, vagy kézimunkázás közben.

Tévhit, hogy a vibráló péniszgyűrűt csak a hímvesszőn érdemes használni! Ujjaidra húzva, kellemesen masszírozhatod orális szex közben a kedvesed csiklóját, szeméremajkait, vagy éppen a barátod makkját felláció közben.

Mit kezdj vele, ha egyedül vagy? Kezdd el a szokásos kézimunkát, meglátod, péniszed hamar reagál e kedves gesztusodra! Először is, valószínűleg életed legintenzívebb merevedését fogod átélni. Ne felejtsd el megörökíteni egy fényképpel, mert a péniszgyűrűk vagányul néznek ki és minden péniszt kinézetét feldobják.

Néhány fickó annyira beindul attól, hogy rajta van egy péniszgyűrű, hogy szinte azonnal ellövi spermáját, míg más számára meghosszabbítja a merevedést és késlelteti az ejakulációt. A látvány is önmagáért beszél, szerszámod duzzadtabb, eresebb lesz, ez nem csak neked, hanem valószínűleg a partnerednek is tetszik majd.

Szex közben, amikor a péniszed behatol a kedvenc punciba, a vibráló péniszgyűrű pont a kedvesed csiklójához fog érni, és így számodra és a partnered számára is új szexuális élményeket fog okozni.

Használhatod a vibráló péniszgyűrűt orális szex közben, amikor a nyelved a csikló egyik feléhez, a vibrogyűrűt pedig a másik oldalához nyomod. Rezegtesd meg egy picit a puncit!

okt
9

Vibrátorok,Műfarkak

| Szerző: ivett36 | 5:44 pm

Vibrátorok, műfarkak

Ezeket a játékokat igazán nem kell részletesen bemutatnunk, hiszen legalább hallomásból már mindenki találkozott vele. Szerencsés esetben már fel is halmoztál néhány kedves darabot a szex-szekrényedben, mert tudod, hogy ezek nem csak akkor válnak hasznodra, ha éppen  nincs pasid, éppen ellenkezőleg! Ha van, akkor is jól jöhet egy kis változatosság orális szex, vagy éppen a kettő egy ellen közösüléses akció közepette.

Alapvető különbség a

vibrátor

és a műfarok között, hogy míg az előző általában kevésbé hasonlít egy igazi hímvesszőre és rezgő, vibráló mozgásával nyújt gyönyört, addig a műfarok sokkal élethűbb és azt - az eredetinek megfelelően -, mélyhüvelyi akciókban alkalmazzák. A változatok száma végtelen, érdemes először a vibrátor anyagát és méretét kiválasztani, mert a szín, forma sokkal kevésbé jelentős, mint a tartósság, jó tisztíthatóság és a kellemes méret. Nem mindegy ugyanis, hogy megdugni szeretnéd magad (vagy partnered) vele, vagy vibrálással, inkább kívülről a szeméremajkait, csiklóját kényeztetni.

okt
9

Bilincs

| Szerző: ivett36 | 5:43 pm

Bilincs

Létfontosságú eszköz minden enyhe, vagy kemény szado-mazo rajongónak. A bilincsek segítségével biztos, hogy csak egy ember lesz az főnök a hálószobában. Annyira elterjedtek már a szexboltokban, hogy nem kell e helyi zsarutól kölcsön kérni.

Nagyon sok fajta bilincs létezik - van például prémmel borított változat is, vagy eredeti, amely jobban illeszkedik a szado-mazo szerelésedhez. Ha nincs kedved bilincset vásárolni, de tetszik az, hogy csak egy valaki kezében van a teljes irányítás, akkor használj harisnyákat, vagy más köteleket, amivel tökéletesen lehet rögzíteni végtagjaidat. A kötözős szexjátákokat nevezzük bondage-nak.

okt
9

Síkosító

| Szerző: ivett36 | 5:41 pm

Síkosítók

A síkosítók kifejezetten jótékony hatással lehetnek a szexuális életedre! Segíthetik a közösülést, ha a partnered puncija nem elég nedves,  vagy egyszerűen csak nyugtató krémet keresel, mert hajlamos vagy a korai magömlésre. A síkosítókat ennél fantáziadúsabb dolgokra is használhatod! Szórakozásra is alkalmasak: bármilyen szexuális tevékenységet élvezetesebbé tehetnek. Létezik belőlük mentolos változat is!

A legjobb példa a síkosítók szerteágazó alkalmazhatóságára a maszturbálás. Egy csepp síkosító a hétköznapi önkielégítést is egy sikamlós és igazán érzéki erotikus élménnyé változtathatja, a kézimunkát kapó és a kézimunkát adó számára egyaránt. A mesteri kézimunka rejtelmeiről itt olvashatsz.

A síkosítók alkalmasak arra, hogy az első alkalommal vagy huzamosabb idő kihagyása után a szexuális élményt megkönnyítse. Arra is kitűnő, hogy lehetővé tegye a zuhanyzóban vagy egy hidromasszázs kádban a közösülést, ahol a víz jelenléte szárazságot okozna. Furán hangzik, de így van.

Ha a különlegesebb helyzeteknél tartunk, a síkosítók használata szinte nélkülözhetetlen popó szex közben is, így javaslom, mindig legyen otthon egy jó minőségű, vízbázisú krémecskéd.

A síkosítók nem károsítják a vibráló péniszgyűrűt sem, így használd bátran az együttlétek alatt, vagy kézimunka, esetleg mesteri orális szex közben!

okt
9

Szexpozíciók

| Szerző: ivett36 | 4:53 pm

Misszionárius póz

Ki tudja, honnan ered a misszionárius elnevezés? Ezt a pozíciót a világ minden táján ismerik. A nő a hátán fekszik, miközben a férfi elölről, a lábak között cserkészi be a kedvesét. Akció közben a száddal izgasd a partnered arcát, nyakát, füleit és felsőtestét, de persze - ha elég rugalmas vagy -, kényeztesd a szerelmed melleit is. Előnye, hogy a vibráló péniszgyűrű éppen a legjobb helyen, közvetlenül a csiklón is ki fogja fejteni jótékony hatását.

Lovagló nő

Ennél a pozíciónál a férfi minden irányítást átenged a partnerének, aki - eme ritka szituációban - eldöntheti, hogy milyen szögben és milyen mélyre engedi magába a hímtagot. A férfi nyugodtan hátradőlhet és élvezheti kiváltságos a helyzetét.

Ez a pozíció segít a férfiaknak visszatartani az ejakulációt. Csak teljesen merev péniszre ereszkedjünk rá. Egy nem félig merev szerszámban súlyos károkat tehetünk. Egy pénisztörésnek valószínűleg senki sem örülne.

A férfi mindkét keze szabad - így gyakorlott szerető módjára -, kényeztetheti szexpartnerét  mialatt ő éppen a kényelmesebb pozíciót élvezi. Ha te olyan szerencsés vagy, hogy egy szexi nő alá vetett a sors, a világért se engedd el anélkül, hogy melleit, csiklóját, vagy akár az egész testét végig ne cirógatnád. Hidd el, ha nem vagy önző - talán élvezed is -, minden bizonnyal visszavágyik majd partnered felülre éppen a merev hímvessződ tetejére.

Ha ebben a lovagló-pozícióban veted be az újonnan beszerzett  vibráló péniszgyűrűd, az csiklót is izgatja, és - mivel a te kezedben van az irányítás -, dönthetsz a stimuláció erősségéről, illetve fokozhatod a kéjérzését a mellei kényeztetésével.  A vibráló péniszgyűrű ezúttal is fokozza az erekció erősségét és időtartamát, késlelteti partnered ejakulációját és mindkettőtök számára intenzívebb orgazmust eredményez.

Ha enyhén hátradőlsz, könnyen elérheted, hogy a pasid pénisze közvetlenül a G pontodat stimulálja. Vigyázz, ne törd el a kedvenc sétabotodat!

Kutyás pozitúra

Ez az a pozíció, amely az egyik legmélyebb behatolást teszi lehetővé. A férfiak általában gyorsabban elérik az orgazmust ebben a helyzetben, ezért ha hosszú és kiadós szexre vágysz, néha válts pozíciót, vagy alkalmazz vibráló péniszgyűrűt, mellyel visszatarthatod a párod magömlését, vagy - ha ez nem is sikerül -, hozzásegíted magad a gyorsabb orgazmus eléréséhez. Ebben a helyzetben is pont jó helyen fogja bizsergésével izgalomba hozni a csiklódat!

Kedvesed csiklóját ilyenkor kézzel is izgathatod. Tipp: fordítsd meg a vibráló péniszgyűrűdet úgy, hogy a vibráló fej a pont a herezacskódnál helyezkedjen el és minden lökésnél a csiklóhoz nyomódjon! A nők ilyenkor gyakran fantáziálhatnak, jól jöhet egy megfelelően elhelyezett tükör az ágy közelében.

69-es póz

Bár a hatvankilences pozíció igen élvezetes mulatság, azt tudni kell, hogy minél inkább felizgulsz a pertered nyelvcsapásaitól, neked annál nehezebb lesz koncentrálnod az ő kielégítésére.

Lényege, hogy mindkét partner egyszerre ad és kap orális szexet. Ne felejtsd el, hogy egy vibráló péniszgyűrű segítségével minden franciás akciót feldobhatsz! Nevét onnan kapta, hogy a két szeretkező test egy 69-es szám alakzatát veszi fel. Egyik partner a hátán fekszik, míg a másik ráhasal, arccal ellentétes irányban, vagy mindketten az oldalunkon, egymás felé fordulva helyezkednek el. Mint már az előbb kitértem rá, lehetséges problémája ennek a pozíciónak a koncentráció elvesztése. Sok embernek nehéz folytatnia orális munkáját, miközben őt is éppen orálisan elégítik ki.

Talicska póz

A férfi hátulról közelíti meg a kiszemelt nőt, így hatol be és combjainál vagy medencéjénél fogva felemeli partnerét. Legjobb, ha a hölgy támaszkodik valamin. Lábaival átkulcsolhatja a fickó csípőjét, ezáltal azonban jelentősen korlátozhatja a férfi mozgásszabadságát.

Olló pozíció

Ebben a helyzetben a behatolás nagyon mély - olyannyira, hogy a szakértők leginkább ezt szokták javasolni teherbe eséshez, mert ilyenkor a spermának csak nagyon rövid utat kell megtenniük, hogy elérjék végső céljukat.

A pozíció megvalósításához a nő felhúzza a lábát és azt a férfi lábai között a feje irányába nyújtja. A férfi egyik lába a nő háta mögött, másik lába a hasa előtt helyezkedik el. Egy kevés gyakorlás mindenképpen szükséges a kielégítő szeretkezéshez.

okt
9

Vannak nők, akik nagyon szeretik a férfiakat orálisan kielégíteni. Ennek több oka lehet: Az orális szex több intimitást ad nekik, mely egyszerre lehet megnyugtató és erotikus is. Mások számára az erő és a hatalom megtestesítőjét is magában hordozza. Előfordul, hogy a nőnek semmi különöset nem jelent az orális szex, de mégis örömmel letérdelnek a kiszemelt srác elé ha tudják, hogy ez örömet jelent neki. Sajnos nem szabad elfeledkeznünk arról a népes női táborról sem, akik bizony inkább nyalogatnának egy rozsdás vízvezetékcsövet, mintsem ajkukkal érintsenek egy férfit a köldökük vonala alatt.

Bármely csoportba tartozol ez a cikk a férfi ember orális kielégítésével, a szopás alapvető technikáival igyekszik Téged ellátni.

Sokan úgy gondolják, hogy egy férfi leszopásához mindenképpen hozzátartozik az, hogy lenyelik a spermát. Ez nem így van. Csak azért mert a pasid, vagy a barátnőd ez mondja, nem kell megtenned. Igaz, a férfinak biztosan jól esik ha lenyeled a spermáját, ezt csak akkor tedd meg, ha kedved van hozzá!

Nyelni, vagy nem nyelni? Tekintettel arra, hogy a nő milyen hosszan foglalatoskodik a hímvesszővel addig, amíg a partnere orgazmushoz jut, az a minimum, hogy megengedjük neki, hogy ezt ő döntse el! Vannak nők, akiknek a sperma lenyelése természetes, másoknak ez visszataszító. Igaz, hogy mi férfiak az előbbieknek jobban örülünk, de ez még nem hatalmaz fel bennünket arra, hogy önző módon a kilövellés előtt még mélyebbre toljuk péniszünket kedvesünk torkán - ezzel esélyt sem adva a választás jogának.

Minden pasi más ízt és kilövellő sperma mennyiséget produkál. Természetesen az állagában és az ízében is jelentős különbséget mutatnak, ezért az sem egyértelmű, hogy ha az előző kapcsolatodban jól esett, a következőét is szívesen nyeled majd.

Letérdelni egy férfi elé nem annyira misztikus dolog, mint mondjuk ugyan ezt megtenni egy nővel, hiszen a pénisz a maga teljes valóságában az orrod előtt van, a tövétől a makkjáig.

A jó orális szexhez is hasznos a kellő gyakorlat, de ne hidd, hogy a jégkrém szopogatásban szerzett jártasságod elegendő lesz a megfelelő orális szex végrehajtásához - kivéve, ha a partnered nem tartja a jégszekrényben péniszét.

Mint általában - a szex más területein -, itt is hasznos ha megkérdezed partnered, hogy ő mit és hogyan szeret. Csodát itt se várj azonban, hiszen jelentős eredményt csak akkor érsz majd el, ha néhányszor átestél már a szopizáson.

Ha - sajnálatos módon - éppen egy sürgetős orális szex van kialakulóban, akkor elég ha elkapod a kiszemelt hímet a hátuljánál és nyalogatni kezded a péniszét, abból a célból, hogy kellően síkos legyen a nyáladtól. Ez gyönyörérzést és síkosságot okoz majd egyszerre. Ha ezzel megvagy, formálj egy gyűrűt a pénisze köré az ujjaiddal. Ez hasonlít a tömítéshez, majd kezd el mozgatni a fejedet fel és le, de csak addig, amíg kényelmes, különben a kis róka születésekor mindketten kellemetlen élménnyel gazdagodhattok. Szopnod nem kell, mert amikor kifelé húzod a péniszt a szádból, automatikus vákuum keletkezik a szádban. Ha tényleg nem csináltál még ilyet, akkor inkább próbáld ki először az ujjadon, meglátod, hogy nem is olyan őrdöngős dolog, mégis mennyire jó érzés!

A hányásmegelőzés. Többen panaszkodnak arra, hogy hányingerük támad cumizás közben. Ez éppen az az érzés, amelyet lehetőleg igyekezzünk elkerülni. Egy valamire való férfi a legkevésbé sem akarhatja, hogy fájdalmat, kellemetlenséget okozzon egy nőnek, vagy szexuálisan bántsa őt.

Mondd el neki! Ha orális szex közben a partnered döfköd (gyakran előfordul), és ez téged zavar, akkor mondd el neki, hogy ez mindkettőtök részéről odaadást igényel, mert te nagyon szereted őt leszopni, kivéve ezt a rész. Határozd meg a limitedet. Ha egy kis tili-toli még belefér, akkor segíts a hímednek felfedezni a különbséget a még éppen jó és a már kellemetlen érzések között. Ha csak néha lendül bele, kiválóan kontrollálhatod lökéseit ha az egyik kezeddel megmarkolod a heréit (pontosabban azok felett a herezacskóját) és azt hátrahúzva szabályozod a lehetséges lökéseinek az intenzitását. Vigyázz, ne tépd meg nagyon, éppen annyi erőt alkalmazz, hogy megmutasd neki hol a határ.

Markold meg a bot nyelét! Fond össze az ujjaidat a párod hímvesszője körül, mégpedig úgy, hogy a kisujjad a partnered szeméremcsontjára támaszkodjon. Ezzel egy ütközőt biztosítasz magadnak. Ha nem egy lófarok méretű szerszámmal megáldott pasival hozott össze a sors, akkor már csak kb. 7 cm maradt szabadon a hímvesszőjéből, melyet már biztonsággal cumizhatsz. Ha mégis olyan, mintha egy baseball ütőt tartanál a kezedben, akkor használd mind a kettőt! Ez a módszer arra is jó lesz, hogy folyamatosan pumpáld, vagy hátrafeszítsd a fitymáját. Ezáltal makkját is különösen tudod izgatni miközben szívod, vagy nyalogatod azt.

Fektesd a hátára! A legtöbb fiú amikor elélvez, önkéntelenül is elkezd döfködni. Ez elkerülendő - amikor érzed, hogy lassan közeledik az orgazmusa -, a hátán fekvő pasid medencetájékára támaszkodhatsz az alkaroddal megakadályozva mindennemű nem kívánt mozdulatot.

Mogyorózás. Fogd közre a hüvely- és a mutatóujjaddal a herezacskója felső részét ott, ahol a testéhez csatlakozik, így a heréi pont a tenyeredbe helyezkednek. Ez egyfelől kiváló kontrollálási lehetőség a számodra, másfelől sok fiút gyönyörrel tölt el, amikor egy nő a legféltettebb testrészével játszadozik. Kipróbálhatod, hogy miként reagál a pasid ha egy kicsit növeled a nyomást és közben hátrahúzod a golyóit. Tényleg izgalmas tud lenni, de vigyázz, a herék nagyon érzékeny testrészek, ne okozz kéretlenül fájdalmat nekik!

Alaptechnikák a férfi orális kényeztetéséhez:

Nyálazás. A tisztaságmániás nők többsége megpróbálja lenyelni az összes termelődött nyálát szopás közben. Az okos nők viszont hagyják, hogy a gravitáció segítségével végigcsorogjon a nyáluk a szerelmük hímvesszőjén, ezáltal is biztosítva a kellő síkosítást. Ez ugyanis kiváló lehetőséget nyújt a pénisz tövének síkosított pumpálásához, míg a makk körüli felső részt a szájukkal izgatják.

Arra az estre ha még mindig puha. Vannak nők, akik szeretik az ernyedt péniszt szopogatni a szájukban, mert ilyenkor érzik, hogy az ő hatásukra merevedik meg a férfi hímvesszője, mások viszont attól aggódnak, hogy nem nyújtanak megfelelő élvezetet partnerüknek, hiszen még csak fel sem áll nekik. Azért mert puha a nemes hímtag, még egy pillanatra se gondold, hogy szopás, a csókjaid, vagy a nyalás nem okoznak a férfinek gyönyörűséget! Egy férfi leszopása egyike azoknak a ritka szexuális pillanatoknak, amikor nem kell aktívnak lennie, hanem passzívan élvezheti az orális együttlét minden pillanatát. Nem feltétlenül kell rossz jelként felfogni ha a hímvessző nem rögtön áll fel, vagy a teljes merevedés egyáltalán nem következik be.

okt
9

Orális sex nőknek!

| Szerző: ivett36 | 4:50 pm

Általánosságban elmondható, hogy sajnos, több nő akarja ezt megkapni, mint ahány férfi szeretné megadni nekik. Mindenképpen érdemes megtanulni a "mindenvivő" orális kielégítést, mert - érthető módon - a csajoknak ez tetszik és nagyon élvezik. Ha jó vagy az orális szexben, biztosan számíthatsz arra, hogy ha problémáid is vannak a kapcsolatodban, ez komolyan hozzájárul annak esetleges megmentéséhez. A csajok nagyon értékelik a puncihoz jól értő, és adni akaró fiúkat - ha ezt nyíltan nem is vallják be. Aki nem ad, az nem is kap, ezt mindig tartsd szem előtt! Kivétel persze a fizetős ügylet, de ez nem ide tartozó téma.

Egyes nők szerint az ügyes és szerető nyelv a lábaik között olyan élménykehez juttatja őket, amelyekre az ujjak és a pénisz egyszerűen képtelenek. Sajnos, mégis sok férfi egyszerűen csak belenyomja az arcát a nő ágyékába kinyújtja a nyelvét, mint amikor az orvos azt mondja, hogy "ááá", majd ide-oda mozgatja.

Három aranyszabály:

1. Amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik, ne feltételezd, hogy van bármi hasonlóság van a között, ahogyan te szereted ha a péniszed szopják és a között, ahogyan ő szereti ha kinyalják.

2. Ha az örömszerzést a pornófilmekből igyekszel megtanulni, nem jó úton jársz! A pornóiparban az orális szex nem más, mint amikor a nő - tornászokat megszégyenítő mozdulattal - széttárja a lábait, miközben egy férfi megpróbálja őt úgy kinyalni, hogy közben még véletlenül se takarja ki a kamerát.

3. A közepes szerető mindig tudja, hogy mit szeretne a szexpartnere, a kiváló szerető azonban nem más, mint egy bölcs zöldfülű, aki folyton arra bíztatja kedvesét, hogy lássa el őt jó tanácsokkal. 

Mindenekelőtt, mielőtt hozzáfognál az orális technikád csiszolásához, egy kézmosással indíts, akkor is ha éppen nem előtte szerelted be a tömítést, vagy trágyáztál a telken.

Vannak olyan pozíciók, melyeket az orális szex során gyakran alkalmaznak, mert látványosak, de nem biztos, hogy ugyan olyan hasznosak, mint mások. Lehet, hogy teljesen profi vagy az orális szex terén, de akkor sincs nagy gond, ha többet tudsz a hold túlsó oldalától, mint arról, hogy hogyan kellene egy női puncit rendesen nyalogatni.

A tapasztalataidtól függetlenül itt bemutatunk néhány orális szex közben használatos alapelemet, melyek természetesen csak akkor nevezhetők igazán jónak, ha megfelelő visszacsatolást kapsz szexpartneredtől, hogy jól csinálod.

A nyelv könnyen dörzsölő szerré válhat ha nem eléggé síkos. Lásd el az ajkaidat és a nyelved az átlagosnál több nyállal, amikor a női szeméremtesthez közelítesz.

Orális szex alatt a nyálmirigyeid mintha új életre kelnének. Ahelyett, hogy lenyelnél mindent, esetleg gyűjtögetnéd a szádban, engedj szabad folyást mindennek. Ha így cselekedsz, nem kell folyton attól aggódnod, hogy bármelyik pillanatban megfulladsz, vagy a kedvesed - esetleges fanszőrzete - a garatodon ragad. Ha előrelátó vagy, egy törölközőt teszel a szexpartnered popsija alá, ezzel segítesz elkerülni a nyáltengerbe fulladást. Ez e nem csak neked lehet jó, hiszen a legtöbb nő értékeli, ha nem folyik több liter folyadék végig a hasadékukban a fenekükig.

Ha a nő megfeszíti lábait és medencéjét előretolja, hozzásegíti partnerét a jó orális szexhez szükséges pozícióhoz. A legtöbb hölgy persze ezt kérés nélkül is megteszi, amikor a lábait átveti a vállaidon. Vannak akik felhúzzák a lábaikat a mellkasukhoz, de akár átdughatod a kezeidet a nőd combjai alatt és így előrenyomhatod őket.

Ahogyan a nő izgalmi állapota fokozódik, gyakran meg akarja feszíteni combjait, hogy ezzel hamarabb jusson a csúcsra. Ezáltal ugyan korlátozhatja a szeméremtesthez - ahhoz a kellemes kis kagylóhoz - való hozzáférést, de ha ez a kívánsága, engedd neki.

Mint a legtöbb szexuális cselekmény során, itt is jól jöhet egy párna a szexcica popsija alá, hiszen ezzel sokkal jobb hozzáférést biztosítasz a nemi szervéhez. Ha hajlandó vagy feláldozni még egy párnát, azt helyezd a saját fejed alá, így biztos lehetsz abban, hogy a nyakatekert pozitúra ellenére is tovább bírod majd az orális kényeztetést.

Tulajdonképpen a nők szinte minden könnyítést megtesznek azáltal, hogy szétteszik a lábukat, de ettől még hasznos lehet, ha megpróbálod nyelveddel, vagy ujjaddal szétválasztani a szeméremajkakat. Ha ezzel megvagy, sokkal könnyebben hozzáférhetsz a belső ajkakhoz. Ugye azt nem is kell ecsetelni, hogy mekkora különbség van aközött, hogy csukott, vagy nyitott szájjal csókolod partnered punciját.

Halmozd el a külső szeméremajkakat csókokkal, majd húzogasd a nyelved fel-le a belső ajkak közötti résben.

A vénuszdomb az ajkak fölött találhatók. Ne hagy ki ezt a területet sem, mert több nő szereti, amikor ezt a területet dörzsölgeted, körkörösen cirógatod neki. Ha felhúzod ezt a területet orális szex közben, különösen növelheted az élvezetet és intenzitást.

Vannak nők, akik nagyon élvezik, ha ujjaiddal végigszántod fanszőrzetüket, vagy ha azt óvatosan húzogatod, majd gyengéden beleharapsz a vénuszdombjukba.

A belső szeméremajkak a hüvely nyílásánál találhatók. Némelyik nőnél ezek elég nagyok ahhoz, hogy ujjaid közé csípd, húzogasd, szopogasd nyalogasd őket. Ha partnered már eléggé fel van izgulva, ezeket - akár kissé fájdalmasan is - nagyon élvezheti, de mint a legtöbb esetben, itt is kezd óvatosan és légy fokozatos, miközben figyeled partnered megerősítő reakcióit.

A csikló. Nem számít, hogy milyen kicsi a péniszed, aki keresi, meg fogja találni! Nem számít, hogy a szexi Istennődnek milyen nagy a csiklója, a természet úgy tervezte, hogy aljas módon bújócskázzon velünk. Miután kellőképpen végigjártad a külső nemi szerveit, szexpartnered szinte biztos, hogy a szeméremtest után az orális szexbe fektetett erőfeszítéseddel azt szeretné, ha a csiklójára koncentrálnál.

A csikló törzse a szeméremajkak szélétől a csikló csúcsáig fut. Mérete az egy cm-től akár a három centiig változhat.

A csikló törzsének van egy ruhája, melyet a csikló előbőrének, vagy más néven fitymának nevezünk. Szerkezetét és funkcióját tekintve ez megegyezik a körülmetéletlen hímvessző előbőrével - megvédi a törzset (fiúk esetén a makkot) az ágyéki élet viszontagságaitól.

A csikló csúcsa valahol ott található, ahol az előbőre kettéválik. A csúcs általában érzékenyebb a törzsénél a nyelved simogatására, mivel könnyebb hozzáférni, ezért van az, hogy a legtöbb nő inkább annak örül, ha puhább nyelvet, vagy tárgyat használsz a csikló dörzsölésénél.

Valószínűleg az egyik ujjadra lesz szükséged a bőr elhúzásához, elletve ott tartásához. Nyald végig a szeméremtestet az aljától egészen addig, ahol a nagyajkak találkoznak, de ügyelj arra, hogy nyelved a nyálad által erősen síkosított legyen! Ahogyan kedvesed izgalmi állapota növekszik, csiklója megdagad és még érzékenyebbé válik a további izgatásra. Tulajdonképpen bizonyos nők esetében inkább azt kell megtanulnod, hogy hol nyalogasd őket, mint, hogy egyfolytában a csiklóra vadásszál.

Nagy hiba, ha rögtön a csikló közvetlen izgatásába kezdesz, mert ezzel éppen a kívánt érzések ellenkezőjét fogod kiváltani. Egyes nők azt szeretik, ha ugyan úgy csókolod a szeméremtestüket, mint a szájukat, mások egy kis csiklószopogatás után áhítoznak. Vannak, akik azt szeretik, ha a nyelved hegyét a csiklón vízszintes irányban húzogatod végig, mások a fel-le mozgásért vannak oda, mintha a nyelveddel kapcsolgatnád gyorsan a villanyt, megint mások a körkörös mozgást kedvelik.

Mindenképpen figyelj a partnered testbeszédére, mert ez az elengedhetetlen módja a jó orális szex eléréséhez. Ellentétben a férfiakkal, nincs két egyforma, nő, van aki ezt, van aki azt szereti.

A hüvely nyílását a szeméremtest alsó felében találod. A fiúk gyakran abba a hibába esnek, hogy minél előbb, minél mélyebben be akarnak nyomulni a kiválasztott cica hüvelyébe. Itt sem érdemes kapkodni, és azt a figyelemre méltó tényt is szem előtt kell tartani, hogy a valóságban csak a hüvely külső részét, vagy azon belül csak néhány centiméterre tudsz behatolni, ellenkező esetben a nyelved csúnyán görcsbe rándul.

Vannak nők, akik arra kérnek, hogy egyik ujjad tartsd a hüvelyükben orális szex alatt, de általában ezt csak erősen felizgult állapotban szeretik. Egyesek azt szertik ha ujjaidat meg sem mozdítod, mások a csavargatásért, ficánkolásért, esetleg egy intenzív dugattyúzásért vannak oda.

okt
9

Orális Tippek..

| Szerző: ivett36 | 4:49 pm

Orális tippek:

Tapasztald ki, hogy a kedvesed örül-e annak játszadozol a melleivel nyalás közben.

Gyakorold a nyelvvel írást a kedvenc puncidon, menj végig az ABC-n, de vigyázz, mart az is lehet, hogy hamarosan mondatokat követelnek majd tőled!

Az is jó móka, ha úgy kezditek az orális szexet, hogy a partnereden még rajta van a bugyija, vagy a fürdőruhaalsója és egy kicsit többet időzöl a környéken (belső comb, popsi ...stb.) a teljes felfedezés előtt. Ha már bejártad a környéket, biztosan "megnyugvással" veszi tudomásul, ha ujjaiddal, vagy fogaddal félrehúzod a fehérneműt, hogy  - nem titkolt szándékkal -, jobban hozzáférj a szeméremtestéhez.

Sokan szeretik, ha meleg, párás levegőt fújsz a bugyijukon keresztül a puncijukra, mások ezt nem annyira értékelik, de közvetlenül a hüvelybe soha se fújj bele!

Szinte lehetetlen egy álló nőt orálisan kielégíteni, de mindenképpen izgató kezdet lehet, ha bemászol a rövid kis szoknyája alá és csókolgatni kezded. Erotikus élmény, de ha folytatni szeretnétek, hamarosa ülve, vagy fekve kell folytatnotok.

Amikor a nő már nagyon fel van izgulva, helyezd a nyelved hegyét a csiklójának egyik oldalára, majd egy vibrátorral támaszd ki a másik oldalról.

Vedd fel a vibráló péniszgyűrűdet! Így a fütykösöd sem lesz elhanyagolva.

okt
9

Erotikus Masszázs

| Szerző: ivett36 | 4:48 pm

Az érzéki masszázs egy ősi gyakorlat. Kombinálja a fizikai és a lelki örömöt, és - ha igazán jó a technikád -, annyira érzéki és szexuális lehet, amennyire csak akarod. A határok - melyek igazán nem is léteznek -, csak Tőled függnek! Nem szükséges az egész testet végigmasszírozni ahhoz, hogy a masszázsnak mesésen erotikus hatása legyen. A fej-, a nyak- és az arcmasszázs az egész felsőtestben szétáradó, pompásan kellemes bizsergést okoz. Érdemes a fejjel kezdened, ha azt szeretnéd, hogy a partnered laza, érzéki hangulatba kerüljön. A fejbőr gyengéd megmasszírozása után már szabad merészebb cirógatással folytatnod, masszírozd meg a vállait, hasát, ... majd végül a nemi szerveit.

Az érzéki masszázs kulcsa szintén a megfelelő előkészület. Ez persze  soha sem azt jelenti, hogy bekészítünk egy pár doboz sört a meccs előtt! A gyakorlott masszőzök szerint az igazi relaxáláshoz alapvetően szükség van illatosított gyertyákra, romantikus zenére, tiszta lepedőre és friss, puha törölközőkre egyaránt. Ja, és még valami: kapcsold ki a telefonod!

Szükséged lesz masszázsolajra is. Ha már az olajoknál tartunk, fontos megjegyezni, hogy azok némely esetben kimarhatják a latex kondomokat, így mindenképpen latex-mentes óvszert érdemes használnod. A masszázs olaj nem károsítja a vibráló péniszgyűrűt, sőt, a kenés csak használhat!

Mielőtt továbbmennél, beszélj a partnereddel. Áruld el neki,hogy milyennek is képzeled te az érzéki masszázst? Magyarázd el neki, hogy ez egy kellemes, buja érzékiséget felszínre hozó tevékenység, amely a meztelenséget és az intim érintéseket is magában foglalja - és persze bármit, amit akarsz, annak érdekében, hogy párodnak - és nem utolsó sorban neked -, jól essen

A partneredet tűzbe kell hozni! A masszázst követő nyalogatás természetesen következik az előzményekből. Itt az ideje, hogy valami különlegeset nyújts kedvesednek. Talán már az őrületbe kergeted miközben pattanásig borzolod az idegszálait, egy megfelelő pillanatban bedobott orális kényeztetés mindig jól jöhet.

Még ne csináld végig! Indíts azzal, hogy finoman cirógatod a partnered testét. Érdekes lehet, ha a partnereddel ilyenkor néhány percet elidőztök a hálószoba padlóján miközben Ő könyörög, hogy ezt a világért se hagyd abba! Kezd a hátánál, van időd, ne kapkodd el - ha sietsz, az egészet elronthatod!  Térj át más testrészekre is: vállak, karok, combok, fenék, majd használd a kezeidet, tartsd szét, miközben felfelé haladó mozdulatokkal hosszasan nyalogatod őt.

Amikor már teljesen ellazult a partnered - és jó esetben még nem aludt el - jöhet az érzéki masszázs. Kb. két evőkanálnyi olajat dörzsölj össze a tenyereidben, hogy az testhőmérsékletű legyen. Hosszú mozdulatokkal siklasd végig kezeidet a partnered testén az ő általa kellemesnek tartott erősséggel.

Ha az összes általános, de fontos területtel végeztél (vállak, karok, combok, fenék) válts rövid, mély, erős nyomásokra. Használhatod akár az egész testsúlyodat, de csak finoman! Ha elérted a 120 kg-ot az utóbbit inkább felejtsd el.

Na hagyd ki a lábfejet, simítsd végig a feneket és finoman cirógasd a melleit. Amikor úgy gondolod, hogy már megfelelő a pillanat, nagyon lassan kezdj el a partnered combjain dolgozni. Lassan, finoman. Alig észrevehetően - mintha véletlenül történne, érintsd meg a nemi szerveit is. Izgasd a partnered a comb belső részének simogatásával is, azután, amikor már a szexuális energiák robbanásra készek, követeld a szerepcserét vagy válts a masszírozásról sokkal kézenfekvőbb szexuális tevékenységekre.

Tipp: Ha éppen a megfelelő tetőfokára hágott a hangulat, új érzésekkel is megismertetheted a partnered. Jusson eszedbe amit vásároltál! Egy kis vibráló péniszgyűrű nem csak a büszkén meredező hímvessződön nyújthat izgalmakat, hanem az újaidra húzva is kellemes élményekkel gazdagíthatja partneredet. Lehet, hogy még nem próbáltad, de az ánuszmasszázs kitűnő újdonságokat kínál. Mivel azonban az ánusznak nincs saját síkosító mechanizmusa, ezért - jól síkosított ujjakkal - mindig a nyílás külső peremén, finoman kezdj hozzá. Ezen a területen rengeteg az idegvégződés, így már a perem simogatása, kitágítása, a vibráló gyűrűvel történő izgatása is érzékiséggel teli kezdetet jelent. Minél jobban kitágul, annál közelebb jutsz te is ahhoz, hogy becsusszanj és a szexuális aktus egy kellemes anális közösüléssel kezdődjön. Ne feledd: a türelem itt is nagyon fontos tényező, ne kapkodd el!

okt
9

G-Pont!

| Szerző: ivett36 | 4:47 pm

A nők szexuális kielégülésének sokkal összetettebb feltételei vannak, mint általában férfiakénak. Jobb, ha a férfinak ezzel mind tisztában vannak!

Ellentétben a férfiakkal, a nőknél sokkal nagyobb szerepe van a kielégülés elérésében a harmonikus kapcsolatnak, az erotikus, romantikával töltött körülményeknek. Legfontosabb, hogy érzelmileg rá tudjanak hangolódni a partnerükre, a kölcsönös érzelmi hullámokra és át tudják adni magukat a gyönyörszerzés és érzéki átadás hangulatának.

Egyik- és másik nő között jóval nagyobb eltérések vannak a szexuális reagálás létrejöttében, kialakulásában, valamint az orgazmus feltételeiben, jellemzőiben, mint két férfi kielégülési jellemzői között.

Ernest Grafenberg, német származású orvos egy 1950-ben megjelenő cikkében említi először e különlegesen érzékeny terület a női hüvelyben. Azóta G-pont néven terjedt el a köztudatban. Szerinte ez a fokozottan erogén zóna segíti a nőket a szexuális élvezetek magasabb szintű eléréséhez.

Ejakulálhatnak a nők? A női orgazmussal kapcsolatos tanulmányában Ernest Grafenberg azt állította, hogy ha G-pontot és közvetlen környezetét közösüléssel, vagy maszturbációval stimulálják, akkor ez orgazmushoz juttathatja a nőt. A szexuális izgalom hatására ekkor a húgycsőbe torkolló, belső elválasztású mirigyek váladékot juttatnak a húgycsőbe, és ez orgazmus bekövetkezésekor a ritmusos összehúzódásoknak köszönhetően kilövellhet. Tehát, ha nem is minden nő, de néhány hölgy biztosan képes az orgazmus elérésekor folyadékot kilövellni (ejakulálni), hiszen szerinte ez a zóna, működésében megfelel a férfiak prosztatájának.

Megint mások kétségbe vonták, hogy léteznének olyan mirigyek a női húgyhólyag alatt, amelyek ingerlés és szexuális izgalom hatására ondószerű váladékot ürítenének a húgycsőbe, mely az orgasztikus összehúzódásoktól kilövellne.

Grafenberg eredeti cikkében az is olvasható, hogy a női testben nincs olyan pont, amelyet szexuálisan ne lehetne megfelelőképpen ingerelni. A G pont csak egy lehet a sok közül a szexuális ingerekre érzékeny részeket figyelembe véve és könnyen lehet, hogy nem egy kitüntettet pontról van szó, hanem a hüvely, a húgycső, a csikló és G-pont együttes működéséről - esetleg idegkötegről -, amelyek izgatás hatására a péniszhez hasonlóan vérrel telítődnek, s elvezetnek az orgazmusig - mondják a szakértők.

A férfiak "G pontja" a prosztata mirigy. A női G pontról még mindig sokan vitatkoznak, ugyanis nem olyan egyértelmű, hogy létezik, és minden hölgynek van. Ettől függetlenül érdemes keresned, ha megtalálod, méltán néz majd fel rád kedvesed és biztosan Ő is szívesen teljesíti majd a kívánságaidat!

Hölgyeim! Kereshetitek saját magatok is, vagy esetleg megkérhettek valakit, hogy keresse meg nektek azt a bizonyos G pontot. A legjobb, ha a húgyhólyagotokat kiürítitek előtte legyen megfelelően síkosított a kis mókusotok is. A G pont első stimulálása lehet, hogy szokatlan, esetleg kissé kellemetlen is lesz, de próbálj meg ellazulni egy kicsit más intenzitással hozzáérni. A kellemetlen érzések egy kis idő elteltével, türelemmel elmúlnak.

Saját magadnak a legkönnyebben a toaletten ülve találhatod meg a saját G pontod. Síkosítás után dugd be az egyik ujjad, majd hajlítsd be a köldököd felé. Egy kis körbejárástól a G pontod megduzzad, így határozottan könnyű lesz rábukkanni. Az elfogadott álláspont szerint a G pont mérete egy nagyobb borsó nagyságának felel meg.

Ha valaki más érintésére vágysz (miért ne?), akkor feküdj a hátadra, a térded hajlítsd be és tegyél egy párnát a feneked alá. Kérd meg a partnered, hogy dugja be a mutatóujját és egy "gyere-gyere" mozdulattal izgassa a G pontodat. Tudasd a partnereddel, ha megtalálta a lényeget és add tudtára, hogy nem érted, mit mutogat, ismételje még egy kicsit.

A G pont izgatása következtében esetenként kevés fehér, vagy átlátszó folyadék hagyhatja el a puncidat. A csikló és a G pont együttes izgatása pedig a egyesek szerint legkielégítőbb orgazmushoz vezethet. A G pont pénisszel való stimulálásához a legmegfelelőbb pozíció a hátulról behatolás, az úgynevezett kutyastílusban, vagy ha a partnered a hátán fekszik, te a behajlított, felhúzott lábai közé helyezkedsz és a combjait kissé megemelve hímvessződ fejével felfelé bökdösöl a hüvelyében.

Uraim, nektek is van G pontotok. Igaz, hogy nem így hívják, hanem prosztatának és saját magatoknak elég nehéz lesz megtalálni, mert leginkább a feneketekben van, de ha valaki elég hajlékony és bátor a következők szerint járjon el:

feküdjön a hátára, a térdét hajlítsa be, vagy húzza fel egészen a mellkasáig. Kenjen jó sok síkosítót a hüvelykujjára és dugja fel magának. Hajlítsa be a bent lévő hüvelykujját és nyomja a végbele elülső falához. Ilyen egyszerű. Legalábbis annak hangzik, de higgyétek el, megoldható! Viszont még ennél is egyszerűbb, ha valakit megkérsz e nemes hadművelet végrehajtására. Diószerű alakzatot keressetek.

Ha megvan, elkezdheted határozott, lefelé irányuló mozdulatokkal masszírozni. Sok férfi szerint a G pont orgazmusok sokkal erőteljesebbek, és ahelyett, hogy több kisebbet spriccelnének, egy folyamatos, hosszantartó sugárban ürítik ki a nemes nedvüket.

Ne felejts el minden végbeles akció után kezet mosni, mert baktériumokat vihetsz át más testrészeidre vagy a partnered testére. Ne legyél szégyenlős - megéri megkeresni a G pontot, mert tényleg feldobhatja a szexuális életedet.

okt
9

Libidó

| Szerző: ivett36 | 4:43 pm

Káma Szútra

A szexuális kultúra egyik legősibb és leghíresebb “tankönyve”, amely máig is érvényes tudnivalók mellett érdekes olvasmánnyal is szolgál. Szerzője a hindu Vátszjájana i.sz. 1-2 században élt. Művét a modern világ minden nyelvére, így magyarra is lefordították.

Kasztrációs félelmek

A mélylélektan művelői szerint sok lelki és szexuális probléma hátterében úgynevezett kasztrációs félelmek húzódnak meg. Az apjával öntudatlanul is versengő fiúgyerek attól tarthat, hogy megcsonkítják a nemi szervét. Ugyanakkor számos kislány véli úgy, hogy azért nincs pénisze, mert ő rossz volt valamikor, emiatt büntetésből kasztrálták. E rejtett félelmek felnőttkorban potencia illetve orgazmus zavarokat okozhatnak. Kezelésük pszichoterápiával megoldható.

Kéjcsepp

A szexuális izgalom fokozódásával a pénisz csúcsán üvegtiszta csepp jelenik meg. A folyadékot az úgynevezett Cowper mirigyek termelik. Célja, - csakúgy mint a hüvelyváladéknak, - hogy közösülés alatt csökkentse a súrlódást, ezzel fájdalom mentessé tegye a szeretkezést. A túlságosan sok, erős szagú, vagy bűzös anyagkiválasztás prosztata problémára, esetleg fertőzéses folyásra utalhat!

Klitoridektómia

Századunk első évtizedeiben még Európában is végeztek klitoridektómiát, azaz műtéti úton eltávolították a kislányok csiklóját. Ennek fő célja a későbbi maszturbáció megelőzése volt. Hasonló operációt végeztek és végeznek még ma is természeti népeknél, valószínüleg azért, hogy a “mini pénisz” eltávolításával nőiesebbé tegyék a lányokat. (A férfiasság kiemelése érdekében ugyanakkor a fiúk emlőbimbóját metszik le.)

Koitusz

A latin coitus szó elterjedt használata a párzás “elegáns” kifejezésére. Az első koitusz folyamán a szűzhártya beszakad, ezzel szabaddá válik az út a további közösülésekhez. Maga az aktus - megfelelő kultúrát feltételezve - három részből, - úgy mint előjátékból, a nemi szervek egyesítéséből és együtt mozgásából, valamint utójátékból áll.

Kokettálás

A régen igen gyakran használt kifejezést ma sokan, rosszul értelmezik. A szó voltaképpen kacérkodást jelent, a lányoknak maga illegető arc és szemjátékát, amelyek azonban mint kulcsingerek szexuális felhívó jellegűek lehetnek. Azok a férfiak, akik nem pontosan értelmezik ezeket a jelzéseket, úgy vélik, szabad utat kaptak. A félreértések elkerülése végett érdemes tehát annyit jelezni a kokettálás során, amennyit valóban közölni óhajt a hölgy.

Koprolália

Nők és férfiak között meglehetősen sokan vannak, akik a szeretkezés izgalmában a nemi szervekhez kapcsolódó illetlen, olykor durva szavakat használnak. Ezt nevezik koproláliának, amely voltaképpen az önajzást segíti, illetve tudattalanul is jelzi, hogy a személyiség ledönti a gátjait, s szabaddá teszi az utat a vágyai előtt.

Körülmetélés

Már az ókori Egyiptomban is végeztek kőkéssel körülmetélést, de napjainkban is fennmaradt a szokás, mely szerint a fiúgyermekek péniszének fitymabőrét részben, vagy teljesen eltávolítják. Bizonyos természeti népeknél ezt teszik a lányok csiklójával, illetve a nagy szemérem ajkak egy részével is. A műtét értelméről sok felfogás létezik. Némelyik szerint a közösség érdekében tett szimbolikus emberáldozatról van szó, mások higiénés szempontokat emlegetnek.

Kurtizán

Sokan - helytelenül - a prostituált szó helyett használják a megnevezést, noha annak nem szinonimája, elegánsabb megfelelője. A kurtizánok egy-egy főúr, vagy király “szolgálatában” álló szeretők voltak, akik igen nagy műveltséggel rendelkeztek, nem egyszer politikai befolyást is gyakoroltak “jótevőjükre”. Noha voltaképpen ők is árúba bocsátották testüket, de a vevő mindig csak egy bizonyos személy lehetett s a tulajdonjog hosszú időre szólott.

Libidó

Általános használatban a szexuális késztetést, vágyat, energiát jelenti. Meglétének feltétele a zavartalan idegműködés és a megfelelő hormonháztartás, valamint a megfelelő érzéki élmények (pl. maszturbáció, önkielégítés, közösülés alatti) átélése.

Lubrikáció

A hüvely - nyálkahártya nedvesedését jelenti szó. A szexuális izgalom során termelődő váladék segíti a közösülést, vagy maszturbációt. A mirigyműködést igen gyakran lelki, párkapcsolati problémák gátolják.

Magömlés

Az ondó kilövellése a péniszből, többnyire a közösülés, vagy önkielégítés (maszturbáció) során. Pubertás korban gyakori az u.n. éjszakai spontán magömlés, (pollució) kéjes álmok kíséretében.

Menarche

A lányok első menstruációját nevezik így. Időpontja függ a klímától, táplálkozástól, sport és egyéb aktivitástól. A városlakóknál hamarabb jelentkezik, mint a falusiaknál, a kövérkésebb kislányok előbb menstruálnak, mint a soványabbak. Az első vérzésekkel többnyire még nem jár együtt a peteérés.

Monogámia

Olyan házastársi kapcsolatot jelöl a szó, amelyben nincs helye harmadik személynek. A régi időkben a zsidó, és a mohamedán kultúrában elfogadott volt a bigámia (kétnejűség) valamint a poligámia (többnejűség) is. A modern kori monogámia kialakulásának gazdasági céljai voltak. Ezzel kívánták biztosítani, hogy családi vagyon felett kizárólag a férj rendelkezzen és csak a tőle származó gyerekek örökölhessenek. Egyes kultúrákban monogámia esetén még az önkielégítés is tiltott gyümölcsnek számított.

Narcizmus

A görög mondabeli szépfiú, Narcisszosz beleszeretett saját magába, amikor megpillantotta arcképét a tükörben. Ma olyan személyre mondják, hogy narcisztikus, aki naponta órákon át gyönyörködik önmagában, eközben szinte szexuális izgalmat érez, esetleg maszturbál és vonakodik nemi kapcsolatot kötni másokkal, hiszen azok “nem érnek fel” az ő nagyszerűségéhez. Ez a magatartás egészen kórossá is változhat.

Nemi betegségek

Minden fertőző betegség ennek nevezhető, amely a nemi szerveken és szervekben jelentkezik, - többnyire folyások, fekélyek, kiütések stb. formájában. Legismertebb nemi úton történő fertőzések: kankó, szifilisz, trichomonasis és az AIDS. Nagyon fontos, hogy bármely tünet esetén mindkét partner orvoshoz forduljon, különben állandósul az u.n. ping-pong fertőzés.

Nemzőképesség

Az utódok létrehozásának a képessége a lányoknál a peteérés időszakától a változás koráig tart. A férfiak viszont a pubertástól egészen késői öreg korig apává válhatnak. A közösülés nehézségei (impotencia, korai magömlés) nem zárják ki a megtermékenyítő képességet.

Neurasthenia sexualis

A tartósan zavart, nem kielégítő szexuális élet (akár az önkielégítés hiánya) ideges panaszokhoz vezethet, amelyek végül károsíthatják az egész idegrendszert és funkciózavart okozhatnak a nemi szervekben. Néha már a partnerváltás is segít, más esetben pszichoterápiától várható a javulás.

Nimfománia

Férfiéhséget, a nők kórosan fokozott szexuális késztetését jelenti a szó. Ez az állapot rendszerint kritikátlan, válogatás nélküli partnerkapcsolatokat is eredményez. Jellemzője az állandó orgazmus hiány, melyet csupán maszturbációval lehetetlen csillapítani. A beteg tehát a számtalan közösülés ellenére sem jut el a teljes kielégüléshez.

Normospermia

A férfiak termékenyítő képességének normális lelete. Ez szerint egy milliliter ondóban legalább 60 millió spermium található, ezeknek kb 70%-a élénken mozog és a rendellenes fejlődésűek száma nem haladja meg a 30 százalékot. Az éretlen sejtek legfeljebb 0.5-2%-ban fordulnak elő. Ez egy tökéletes spermatogramm, ám ma már tudjuk, hogy a kevésbé ideális ejakulátum által is születhet kisbaba.

Nőgyűlölet

Tudományosan: mizoginia. A férfi ellenséges beállítódása a nőkkel szemben, amelynek hátterében nem homoszexualitás található, hanem többnyire az anya-fia kapcsolat rendellenessége. A női nem kisebbrendűségének híres ideológusai: Nitzche, Schopenhauer, Weininger.

Nudizmus

Az elmúlt évtizedek polgárjogot nyert mozgalma, amelynek elve, hogy bárki korra, nemre és külcsínre való tekintet nélkül mezítelenül napozzon, strandoljon az arra kijelölt helyen. A ruhátlansággal a természethez való visszatérést kívánják jelezni.

Nuptiális pszichózis

Ennek lelki betegségnek különleges “kórokozója” van: a szexuális érintkezés. Néhány nő az esküvő, illetve a nászéjszaka után skizofréniás tüneteket mutat. Az ok: veleszületett hajlam, amelyet érdekes módon a közösülés aktivizál, korábban onanizálás után tüneteket nem okoz.

Obszcenitás

Trágár, szeméremsértő viselkedés, vagy ilyen szavak használata társas kapcsolatban. Obszcénnek nevezzük általában a nemi szervek, és azok használatának durva megnevezését. A modern irodalom gyakran él ilyen szavakkal, egyes szereplők vagy élethelyzetek jellemzésekor.

Oligospermia

A gyermeket váró párok réme a kórkép, amely azt jelenti, hogy kevés megtermékenyítő képességű spermium található a férj ondójában. Ennek sokféle oka lehet, többi között erős dohányzás, lezajlott vagy még létező nemi betegségek, daganatok, neurogén zavarok belső mirigyekben, sőt még pszichés tényezők is.

Orális szex

A nemi szervek szájjal, nyelvvel történő ingerlését jelenti a szó. Néhány évtizede természet ellenes fajtalanságként emlegette a jog, ma a szexuális kultúra szerves részének tekinthető. Az örömszerzésnek ez a módja nem emberi “találmány”, a majmoknál is megfigyelhető.

Orgazmus

A nemi aktus tetőpontja. A férfiaknál (kóros esetektől eltekintve) minden magömlés automatikusan orgazmussal jár, s elegendő a mechanikus ingerlés az élményhez. A nőknél nem működik automatizmus, meg kell tanulni az elérés módját. A testi mellett nagymértékű lelki felhangoltság is szükséges a csúcsra érkezéshez. → Önkielégítés, maszturbáció.

Ostium vaginae

A többnyire félhold alakú, kötőszövetes szűzhártyán lévő nyílásnak a neve. Funkciója: a hártya ugyan elzárja a hüvely bemenetet, de ezen keresztül mégis távozni tud a menstruációs vér és a méh által kiválasztott váladék. Az első közösüléskor a lyukat kezdi szétfeszíteni a pénisz, majd a hártya kisebb nagyobb vérzés kíséretében szétszakad.

Ovaralgia erotica

Meglehetősen sok nő átesik a latin megnevezéssel jelölt tüneten, amely nem más, mint a petefészek táján jelentkező heves fájdalom, minden kóroki háttér nélkül. A szenvedést rendszerint az okozza, hogy szexuális együttlét során a hölgy magas nemi izgalmi szintre jut, ugyanakkor sorozatosan, vagy rendszerint nem tud kielégülni közösülés folyamán.

okt
9

Orális Sex

| Szerző: ivett36 | 4:42 pm

Perverzió...??..

| Szerző: ivett36 | 4:40 pm

Panszexualizmus

Vannak emberek, akiknek mindenről a szex jut az eszükbe. Ezt nevezzük panszexualizmusnak, amely olykor kóros szintig fokozódhat. S. Freud, az analitikus pszichológia megteremtője úgy vélte, hogy a lelki problémák hátterében rendszerint szexuális rendellenességek húzódnak meg. A kialakulásuk magvát, okát keresve, terápiás gyakorlata során a szexuális gondokkal jelentkező páciensei szavait rendszeresen értelmezte, helyesebben átértelmezte, és igyekezett ezek valódi jelentését megfejteni. Elmélete szerint minden hosszúkás tárgy, beleértve az esernyőt, botot, tollat stb. a péniszt szimbolizálja, a lyukas darabok, például a kalap, kosár, erszény, tál stb. pedig valójában a női hüvelyt jelentik a kliensek fantázia világában.

Parafimózis

A magyar köznyelv “spanyol gallér”-ként ismeri az orvosi kifejezést. Voltaképpen a figyelmetlen szülők miatt alakul ki ez a fájdalmas kórkép. Sokan ugyanis elmulasztják a fiú csecsemők péniszén a fityma bőrt rendszeresen hátra húzni, ilyen módon tágítani, emiatt a redő szorosan rátapad a hímvessző makkjára. Már ez önmagában is problémát okozhat, hiszen lehetetlenné válik a pénisz kellő tisztogatása. Az első közösülési (vagy önkielégítési) próbálkozáskor azután megtörténhet, hogy a fityma a makk mögé húzódik, de éppen szorossága miatt többé nem lehet előre húzni. Az egyre kínzóbb szorítástól vérkeringési zavar, pangásos duzzanat keletkezik a makkban, amely sürgős műtéti beavatkozást igényel.

Partner

A szó olyan személyt jelöl, akivel valamilyen szoros funkcionális kapcsolatban vagyunk. Újabban egyik értelmezése a szexuális társat jelenti. A tartós nemi partneri kapcsolat ugyanolyan meghatározó lehet két ember számára, mint a házasélet. Ez pozitív és negatív értelemben is igaz. Mivel a teljes egyenlőségen alapuló, valódi partneri viszony erős erotikával átfűtött összetartozás-érzéssel jár együtt, meghatározza az egész szexuális életet. A legtöbb ágyproblémát a rosszul megválasztott partner, vagy annak nem megfelelő magatartása okozza. A férfiaknál ez a tény erekció zavarokkal, korai magömléssel, az átlagosnál gyakoribb önkielégítéssel, a nőknél pedig az orgazmus elmaradásával és a szintén gyakoribb maszturbációval hívja fel magára a figyelmet.

Pénisz

A férfi nemiszerv latinból átvett, ma már általános használatú elnevezése. Nemzetközi adatok szerint átlagos mérete: nyugalmi állapotban 8-12 cm., merev állapotban 12-16 cm. Részei: gyökér, test, makk. A hímvessző növekedését az teszi lehetővé, hogy mind a test, mind pedig a makk szöveteit szivacsszerű képződmény alkotja. Nemi izgalom, vagy mechanikus ingerlés (pl. maszturbáció, felláció, közösülés) következtében a péniszbe futó artériák kitágulnak, ezzel több vért képesek szállítani, míg az elvezető vénák összeszűkülnek, s egészen a magömlésig zárva tartanak. Betegség, vagy idősödés következtében a vénák gyűrűs záró izomzata renyhülhet, s ha a vér visszafolyik, részleges, vagy teljes merevedés-képtelenség következik be. E szervi funkciózavart igen gyakran pszichés problémák is előidézik.

Pénisz irigység

Freud egyik elmélete szerint 4-6 éves korban a kislányok rádöbbennek, hogy nekik valamilyük hiányzik, ami pedig a fiúknak láthatóan meg van. Ez a papás mamás-játékok során, vagy a bölcsődei, óvodai kölcsönös szemlélődés alkalmával tudatosul bennük. Az élmény legtöbbször irigységet vált ki belőlük, máskor azonban úgy érezhetik, hogy nekik ugyan megvolt valamikor az a bizonyos testrész, de valószínűleg rosszak voltak és ezért megfosztották őket tőle. Ez a gondolati problémakör legtöbbször magától megoldódik, bizonyos esetekben azonban komoly személyiségi vagy szexuális zavarokat okozhat.

Perverzió

Nem könnyű meghatározni, hogy a hálószoba mely eseményei tartoznak a perverzió fogalomköréhez. A homoszexualitást, vagy a száj - közösülést például a század viktoriánus felfogása ide sorolta. Ma mindkettő szabadság jogokat élvez. Néhány ismert nemi elferdülést, közöttük a szadizmust, mazochizmust, a gyermekek idősek, holtak felé irányuló vágyakat mindenképpen ide tartozónak tekintünk. Kialakulásukat többnyire az egyén személyiség-fejlődési zavarai okozzák.

Petting

A petting során a párok egymás testének kézzel, nyelvvel, szájjal történő izgatása révén, de a közösülés elhagyásával idéznek elő orgazmust. Ez a szexuális technika akkor volt a legnépszerűbb, mikor még fontosnak tartották, hogy a lányok megőrizzék szüzességüket a házasságig. Mára ez a társadalmi igény megfakult, a petting azonban továbbra is a szexuális kultúra részének, a közösülésre való felkészülésnek tekintendő. A gyakorlása során a partnerek elsajátítják a testtájékok simogatásának, a bőr ingerlésének, a közös örömszerzésnek a fortélyait.

Pigmalion

Az egykori görög monda szerint Kuprosz király alkotott egy leányszobrot és annyit gyönyörködött benne, hogy végül beleszeretett. Könyörgésére Aphrodité istenasszony életre keltette a lányt, akit a király nyomban felségül is vett. A szép történetről kapta a nevét a pigmalionizmusnak jelölt szexuális cselekmény. Már az ókorban is feljegyezték egy szamoszi férfi esetét, aki egy istenasszony szobrát becstelenítette meg.

Plátói szerelem

A plátói szerelem alatt a köznyelv a testi, szexuális értelemben soha be nem teljesülő, csak lelki, szellemi szinten lobogó érzelmi kapcsolatot jelöli. Ez nem is mindig szükségszerűen valódi kapcsolat, hanem lehet valamelyik fél egyoldalú, heves vonzódása a másik iránt. A fogalom Platon, görög bölcselőhöz kapcsolódik (i.e. 427- 347) az ő szerelem - világképében azonban mást jelent a fogalom, mégpedig az érett korúak és az ifjak közötti eszményi érzelmi kötődést.

Pluralizmus

A házaspárok más párokkal folytatott szexuális kapcsolatát jelöli a szó. Az ideológiáját, ötletét a hatvanas évek hippi mozgalma szolgáltatta, helyesebben a tőlük származó “mindenki mindenkit szabadon szeret” elmélete. Ekkor alakultak azok a kolóniák, amelyekben együtt éltek s különösebb kötődés nélkül szeretkeztek a fiatalok. Az utódokról is közösen gondoskodtak. A hetvenes - nyolcvanas években bukkantak fel a nyitott házasság “prófétái”, akik azt hirdették, hogy az igazi házastársi hűség alapja az, ha mindkét fél a párja hozzájárulásával közösül harmadik személlyel, és az élményeket őszintén megbeszélik egymással. A pluralista, nyitott házasság gondolata nem vonzott ugyan tömegeket, de a szex magazinokban ma is találni erre csábító hirdetéseket.

Poligámia

Igen gyakran használjuk ezt a kifejezést, de többnyire csak egyik jelentésével kapcsolatosan, azaz akkor, ha egy férfi titokban több házasságot köt anélkül, hogy a korábbi frigyeit felbontaná, elválna. Az efféle poligámiát a nyugati civilizációk törvénykezése elítéli és büntetéssel sújtja. Más kultúrákban megengedett a poligámiának egy mérsékelt irányzata és egy abszolút változata. Az előbbiben a férjnek több felsége lehet egyidejűleg, de az asszonynak az adott társadalom erkölcsjoga szerint lehetősége van őt elhagyni. A keményebb, abszolút vonal arra kötelezi a feleséget, hogy élethossziglan a férje mellett maradjon, csak vele folytasson szexuális életet (még az önkielégítés is tiltott) és akár halállal is bünteti a hűtlenségét. Ugyanakkor természetesnek tekintik, hogy a férj több házasságot is köt, -ha el tudja tartani az asszonyait - és kénye kedve szerint közösül velük.

Pollúció

Az éjszaka bekövetkező pollúció, vagyis az alvás közben, kéjes álmok kíséretében történő magömlés nem ritka még a rendszeres szexuális életet élő férfiak körében sem. A nemi élet részét képező, normális jelenségnek tartjuk, amely akaratunktól, teljesen függetlenül működik. Egyes megfigyelések szerint a magasabb műveltségűek körében gyakoribb a megjelenése. Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy ennek a néprétegnek az élénkebb, dúsabb fantáziája váltja ki sűrűbben a jelenséget. De gyakoribb azok körében is, akiknek nem sikerül megfelelő heteroszexuális kapcsolatot kialakítaniuk. Ezt felfoghatjuk a psziché egyfajta önkárpótlási törekvésének. A kamasz fiúknál az első pollúció a jelzése annak, hogy rövidesen ivarérett korba kerülnek.

Pornográfia

A pornográfia címkéjével a szexuális életet kendőzetlenül, erkölcsöket sértő módon megjelenítő irodalmi, képzőművészeti, fotó és film alkotásokat jelöli a közfelfogás. Az erkölcsi megítélés azonban koronként, népenként változhat. Rodin ölelkező szerelmespárt ábrázoló csodálatos szobra például Viktória királyné korában felháborodást váltott volna ki. Az indiai Kajuraho egyik templomának több ezer reliefje a századokkal ezelőtt gyakorolt közösülési pózok seregnyi változatát örökítette meg, mégsem tekinthetők pornográf alkotásoknak. Pornográfnak napjainkban talán az a mű tekinthető, amely az emberi érzelmek ábrázolásnak mellőzésével kizárólag a nemi aktust, a férfi és nő nemi szerveket mutatja be szexuális izgalomkeltés céljából. Gyakran a maszturbációs fantáziák elősegítője.

Portio vaginális

Magyarul méhnyaknak nevezik a méhnek a hüvelybe kitüremkedő részét. Szeretkezéskor már az átlagos méretű pénisz is elérheti. Sok nő számára a finom érintés kellemes érzéseket vált ki, mások az ellenkezőjéről panaszkodnak. A méhnyak száját egy kis nyílás képezi, amelyet gyűrűs izomzat nyit/zár. A méhnyak előtt a hüvelyben egy kis öblösödés, úgynevezett mag tó található. A magömlés után ebben gyűlik össze az ondó, amelyből a méh a legtöbbször szinte “kiszippant” egy bizonyos mennyiséget. A méhnyakat szarusodó laphám borítja, amelyben nincsenek mirigyek. Ez a testtájék igen sérülékeny, s rákosodás szempontjából erősen veszélyeztetett. A 35 éven felüli nők számára gyakori orvosi ellenőrzés javasolt.

Potencia zavarok

Ebbe a gyűjtő fogalomba tartozik mind a női, mind a férfi szexualitást megzavaró vagy lehetetlenné tévő jelensége együttese. Közöttük: 1.a pénisz merevedés nehézségei, ezzel együttjáróan a közösülés képtelensége, (szaknyelven potencia coeundi) nők esetében ide sorolandó a vaginizmus is. 2. a szaporodás zavara. 3.az ejakuláció (magömlés) többféle zavara: korai, -spontán, -elmaradó, -(...-stb) 4. a nemi vágy hiánya mindkét nemnél 5. orgazmus problémák mindkét nemnél. A zavarok egy része az életkortól független, más részük az letkor előre haladásával következik be. Más megosztásban: az okok között úgy anatómiai, fiziológiai, mint lélektani eredetet is megtalálhatunk. Mai ismereteinkkel szinte mindegyik probléma orvosolható.

Potencia szexualis

A potencia szó lehetőséget, képességet, erőt jelent. Szexuális értelemben a férfiaknál a nemi vágy érzete,-merevedés,- eredményes közösülés,-magömlés,-orgazmus folyamatát értjük potencia alatt. De beszélünk női potenciáról is, amelynek ugyancsak szerves része a libidó, azaz a vágy megjelenése, amelyet ha kellő felhangoltság és megfelelő minőségű közösülés követ, - eredményezheti az orgazmus bekövetkeztét. Úgy a női,-mint a férfi libidót a korosodással a lelki behatások, főként az indulatok erősen és negatívan befolyásolják. Sokan tehát fizikailag még potensek lennének, ám pszichés okokból mégis feladják a nemi életet. A potencia szó a nemzési képességet is magában foglalja, amely egészséges egyéneknél ifjú korban a legnagyobb, majd fokozatosan csökken.

Praemenstruális feszültség

A menstruációs ciklus második felében a nők jelentős részét különös hangulati ingadozások kerítik hatalmukba. Van aki megmagyarázhatatlan okokból sír, mások dührohamokat kapnak, megint mások mindkét kedélyállapottal viaskodnak. Súlyosbítja a helyzetet, hogy mindehhez igen gyakran altesti fájdalom, emlőduzzanat, fejfájás is társul.

Proszatitisz

Magyarul prosztata gyulladás. A gyulladásos megbetegedés ugyanis erős fájdalmakkal jár, s ez legtöbbször elveszi a kedvet a nemi élettől is, fertőzés váltja ki. A kórokozók bejuthatnak lentről fölfelé, azaz a húgycsövön keresztül, vagy véráram útján például mandula, - orrmellék-üreg gyulladásból fakadóan is. Jelei: heveny láz, gyakori, vagy gyakori és fájdalmas vizelési inger, fájdalom a gát-végbél tájékon. A probléma csak orvosi kezeléssel szüntethető meg. Elhanyagolása sok esetben neurózist vált ki.

okt
9

Orgazmus

| Szerző: ivett36 | 4:39 pm

A SEX!

| Szerző: ivett36 | 4:30 pm

Pszichés trauma

Nagyon sok szexuális funkciózavar hátterében megtalálható a pszichés trauma. Ez olyan erős lelki megrázkódtatást jelent, - gyakran a károsodott személy közvetlen környezete okozza - amely egész életre kiható problémákat eredményez. A gyermekeket ért sokkszerű megrázkódtatások (mutogatós bácsik, nemi erőszak ...stb.) az egész személyiség fejlődését is megzavarhatják, főként akkor, ha a kárvallottak nem is merik elmesélni az élményeiket, hanem eltemetik azokat magukba. A felnőttkori traumatizálódások többnyire átmeneti szexuális zavarokat okoznak, ezek között megjelenhet az időszakos impotencia, korai magömlés, nők esetében pedig a libidó (vágy) hiánya, az orgazmus elmaradása.

Pszichoterápia

A lelki zavarok, megrázkódtatások, traumák sok esetben vezetnek a szexuális funkciók zavarához, mindkét nem esetében. (Orgazmus és potencia hiány, korai magömlés stb.) A tünetek jelzésként is felfoghatók, amelyekkel a személyiség tiltakozik az elszenvedett sérelmek ellen. Mivel ezek lelki sebeket okoztak, elsősorban pszichoterápiás úton lehet a ható okokat felderíteni és megszüntetni. A kezelés során a tudattalanba száműzött (betegítő) élmények felszínre kerülnek, erejüket veszítik. Megoldódnak az emberi, személyiségi problémák, javulnak a környezettel fenntartott kapcsolatok. Az eredmények eléréséhez feltétlenül szükséges, hogy a beteg is akarjon szembe nézni a tényekkel, igyekezzék feldolgozni az elfojtott komplexusokat és hagyjon fel az önámításokkal.

Pubertás

A gyermeki élet testet-lelket átformáló időszakába lépnek a pubertás korú lányok, fiúk. Ennek kezdete, és lefolyásának hossza egyéni adottságtól, hormon működésétől, genetikai sajátosságoktól, társadalmi helyzettől, földrajzi elhelyezkedéstől és települési típusoktól is függ. Ismert, hogy a városiak előbb és gyorsabban érnek, mint a falusiak . Némi ellentmondás: a falusiak ugyanakkor előbb kezdik el a szexuális életet. Általában erre a korra tehető a maszturbáció megkezdése is. A pubertás elhúzódhat csökkent pajzsmirigy működés esetén. Ilyenkor orvosi kezelés szükséges. A nemi érés időszakára jellemző az lelki labilitás. Az érzelemszegény környezetben élő serdülők fogékonyabbak olyan nemkívánatos csábításokra, mint pl. promiszkuitás, kábítószer, homoszexualitás.

Rövidzárlati cselekvések

Az erős indulatok által kiváltott, hirtelen tetteket nevezik így, amelyek között helyet kapnak a szexuális eredetű bűncselekmények is. Azoknál a személyeknél, akik féltékenységükben bántalmazzák, esetleg meg is ölik a partnerüket, rendszerint személyiség fejlődési zavarokat, neveltetési problémákat találni a háttérben. A vizsgálatok során rendszerint kiderül, hogy a tettes jóformán észre sem vette, hogy keze ügyébe került egy tárgy, amellyel indulatától vezérelve ütlegelni, szurkálni kezdett. Előfordul, - különösen fiatalok körében, - hogy a feltámadt nemi vágy annyira erős, hogy szinte tudatködös állapotot idéz elő, és ebben a rövidzárlatos helyzetben nemi erőszakra kerül sor.

Sade márki

Nagyon sokszor emlegetjük a nevét, hiszen róla, Donatien Alphonse Francois Sade -ról (1740-1814) nevezték el a szadizmus jelenségét. Tizenhét évesen bevonult katonának, hat évig háborúkban harcolt. A későbbiekben, főként szexuális kicsapongásai miatt összesen 27 évet töltött börtönben. A fogsága alatt több könyvet írt, amelyekben dicsőíti a perverz nemi magatartás formákat, közöttük főként az erőszakkal, veréssel, pusztítással járó szexuális élvezeteket. Legfőbb gondolata az volt, hogy a természet megengedi az erőszakot, természet ellenes tehát, ha az erősebb segíti a gyengébbet, ahelyett, hogy elpusztítaná. Ő formázta meg írásiban a “szadista” embertípust, aki tudatosan száll szembe a társadalommal. Bár nem volt elmebeteg, öreg korára a charentoni őrültek házába zárták.

Sanker, lágy

A nemi úton terjedő betegségek egyike, amely nem tévesztendő össze a “kemény” sankerral, a szifilisz első tünetével. A “lágy” kórokozója egy sztreptobacilus fajta. A fertőzést nyirokcsomó gyulladás, valamint a testen, nemi szerveken jelentkező gennyes duzzanatok, úgynevezett bubók jelezik. A lágyfekély a szifilisszel ellentétben helyi megbetegedést, nem pedig az egész szervezet megbetegedését jelenti. Általában négy-hat hét alatt szövődmények nélkül jól gyógyítható. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a lágy a kemény fekéllyel kevert formában is megjelenhet. A védekezést a hűséges párkapcsolat, vagy a kondom használata jelenti.

Seherezádé

A női ravaszság felmagasztosult példaképe, az Ezeregy éjszaka meséinek hősnője, tolmácsolója. A keserédes történet szerint Sahriar szultán úgy kívánta biztosítani, hogy ő legyen az egyetlen férfi az ágyasai, feleségei életében, hogy miután szeretkezéssel töltötte velük az éjszakát, hajnalban kivégeztette őket. Seherezádé jól tudta, milyen sors vár rá, ezért estéről - estére lebilincselő mesékkel szórakoztatta az uralkodót, akit teljesen elbűvölt az asszony. Végül beleszeretett, s megkímélte az életét.

Simogatás

A kisbabáját simogató szülő nem is gondol arra, hogy szeretetének ezzel a kifejezésével elősegíti a gyermek testi, lelki és szexuális fejlődését is. A kiváltott kellemes bőringerekre a felnőtt korban is szükség van, a szerelmes párok, házaspárok ezért önkéntelenül is cirógatják egymást. Ennek nagy szerep jut az előjáték során is. A test különböző tájékain lévő érző idegek, úgynevezett erogén zónákat képeznek, s ezek lágy ingerlése kiváltja, majd fokozza a szexuális hajlandóságot. A zónák érzékenysége, ingerelhetősége egyénenként változik, de vannak pontok, amelyek simogatása mindenkire hat. Például a nő combok belső felszínének simogatása általánosan a lágyékhajlat fölötti izmok összehúzódásához vezet.

Spermabank

Jó termékenyítő képességgel rendelkező férfiak spermáját konzerválják olyan módon, hogy folyékony nitrogénben, - 196 C.-fokra lehűtik, így azt hosszú időre tárolhatják. Ma már világszerte gyakorlat, hogy gyermektelen házaspárok ilyen elraktározott, minden szempontból vizsgált és ellenőrzött ondó révén, mesterséges megtermékenyítés útján jutnak gyermekáldáshoz.

Szatírok

A köznyelv a mutogatós, leskelődő és kéjtolvaj személyeket (frottőrök, voajörök stb) nevezi szatírnak. Az elnevezés a görög-római mitológiából származik, ahol az erdei félisteneket, mint a férfiasság megtestesítőit jelölték a szóval. Eredetileg Pánhoz hasonlóan félig ember, félig állat alakban ábrázolták őket a korabeli festményeken, vázákon. Később, a Dionüszosz kultuszkörbe sorolták a szatírokat, s az ábrázolásokon az állati jelleget csak parányi szarvval, bojtos farokkal, hegyes füllel jelezték. Jellemrajzukban a gátlástalanság, erkölcstelenség, később pedig a humor bukkan fel. Nevükből származtatható a szatiriázis kifejezés, amely alatt a szakirodalom a férfiak betegesen felfokozott heteroszexuális vágyát, kritikátlan partner váltogatását érti.

Szeméremajkak

A női nemi szervek sajátságos részei, amelyek szövettani és fejlődéstani szempontból hasonlóak a férfi nemi apparátus egyes elemeihez. A nagy szeméremajkak a herezacskónak, a kis szeméremajkak részben a péniszt borító bőrnek felelnek meg. Az előbbi a szeméremrés falait képezi, belsejét zsírszövet alkotja, combfelőli részét szőrzet borítja. A kisajkak a hüvelybemenetet veszik körül, annak elülső-felső részén egyesülnek, ahol a csikló borítóját is képezik. Izomsejteket, rugalmas rostokat tartalmaznak, vér és ideghálózatuk gazdag, ezért a nemi izgalom felkeltése, illetve a szexuális reakciók kiváltása mind önkielégítés, mind pedig a közösülés szempontjából jelentősek.

Szerelem

A sokat emlegetett, megénekelt, és képzőművészeti alkotásokban megörökített fogalom a legmagasabb rendű emberi érzelmek közé tartozik. Legfontosabb összetevői az intimitás, a törődés és a vágy. Az igazi szerelemben ez a három alkotóelem nagyjából azonos erővel hat, alakítja a párkapcsolat minőségét és befolyásolja a partnerek egymáshoz,-valamint másokhoz való viszonyát. Ma már tudományosan bizonyított, hogy ez a nagy hőfokú lángolás jórészt annak is köszönhető, hogy a magasabb rendű érzelmek keletkezését követően az agy bizonyos “örömhormonokat”, azaz az ópiátokhoz hasonló hormonokat termel. Ezek miatt válik a szerelmesek viselkedése olykor teljesen irracionálissá. A szakítás fájdalma részben megvonási tünetnek is tekinthető.

Szex

Az egész világon elterjedt és elfogadott ez a rövidítés, amely az eredeti angol jelentésétől (szex=nem) eltérően minden fajta szexuális cselekményt magába foglal. Szex, -bővítménnyel-szexualitás tehát már az az autoerotikus élményszerzés is, amely során a kisgyermek a saját teste “feltérképezésekor” megtalálja és ingerli a nemi szervét. Ettől kezdve ide sorolható minden olyan cselekmény, amely egyénileg (önkielégítés) vagy párosan testi örömszerzésre irányul. A szexualitás magasabb rendű élménnyé válik, ha szerelemmel társul. Szexuális vágy és cselekmény nélkülözheti a szerelmet, de az igazi szerelem nem képzelhető el szex nélkül. Rohanó korunk negatív hozadéka: a szexuális élet egyre inkább orgazmus centrikussá válik, s háttérbe szorul a párkapcsolatokat éltető meghittség, gyengédség, törődés és intimitás.

Szüzesség

Másképpen érintetlenségnek nevezi a népnyelv. A nemileg érett lányok szűzi állapotának testi jellemzői: szorosan összezárt nagyajkak, amelyek teljesen betakarják a kisajkakat, érintetlen, ép a félhold alakú hymen hártya, a hüvely szűk, sima és kemény a méhszáj, a mellek feszesek. A szüzesség megítélése koronként, kultúrákként változó. A férfiuralmú társadalmakban elengedhetetlennek tartották és tartják ma is a menyasszony érintetlenségét. A múlt század emancipációs mozgalmainak egyik eredményeként a civilizált országokban nagyobb szabadságot kapott a női szexualitás is. Elfogadottá vált a házasság előtti és anélküli nemi élet, így a szüzesség állapota leértékelődött. Mint a frigy alapkövetelménye pedig hatályát vesztette.

Vaginizmus

Egyre gyakrabban felbukkanó női szexuális problémát jelöl a szó. A jelenség hátterében rendszerint lelki eredetű szex-hárítás található. Ennek következtében a nemi aktust kivitelezhetetlenné teszi a hüvely izomzatának görcse, amely teljesen lezárja a bemenetet. A vaginizmus lehet általános, azaz minden férfit a szó szoros értelmében kizáró, és lehet partner specifikus, azaz csak egy bizonyos személynek szóló. Ritkán, de előfordul, hogy szülés folyamán megsérül a leánycsecsemő kismedencéjének csontozata, emiatt a későbbiekben, amikor közösülésre kerülne sor erős fájdalmak keletkeznek. A fájdalomtól való félelem ilyenkor ugyancsak előidézheti a vaginizmust.

Vénasszonyok malma

A tizenkilencedik század művészetében, sőt kivágós képein és farsangi jelmezein gyakran feltűnik egy csodatévő malom, amely az öreg nőket ismét fiatallá, szexuálisan vonzóvá varázsolja. A nőknek ez az ősi vágya, és nagy általánosságban az ember álma az öröklét, a megfiatalítás iránt egyéb mondákban, mítoszokban is megjelenik. Az ókorban például Medea füvét, a Hesperidák almáját tartották a vég nélküli ifjúság varázseszközének. Korunk tudománya a gerontológiai kutatások révén kívánja az aktív fiatal életkorszakot meghosszabbítani.

Zónák, erogén testtájak

Az emberi test különböző tájai érzékenyebbek, vagy kevésbé érzékenyek az ingerlésre. A nők számára rendkívül fontos, hogy a szerelmi előjáték során tartósan kellemes érzetekben részesüljenek a zónák simogatása vagy más stimulációja útján, mert ez lelki gyönyört is nyújt, ugyanakkor előkészíti az orgazmushoz vezető utat. A nemek között, de még egyénenként is nagy különbségek vannak az érzékenység tekintetében. Nagy általánosságban mégis kitüntetett szerepet kap a csikló, a hüvelybemenet, a mellbimbók, a mell, a száj, a nyakszirt, a comb belső felszíne, az alhas, a csípő és a keresztcsont tájék. A férfitest ingerelhetősége szegényesebb, egyesek mellbimbói például izgathatóak, másoké pedig nem. Központi szerepet a hímvessző, makk, herezacskó kap.

okt
9

Potencia zavarok

| Szerző: ivett36 | 4:29 pm

Panszexualizmus

Vannak emberek, akiknek mindenről a szex jut az eszükbe. Ezt nevezzük panszexualizmusnak, amely olykor kóros szintig fokozódhat. S. Freud, az analitikus pszichológia megteremtője úgy vélte, hogy a lelki problémák hátterében rendszerint szexuális rendellenességek húzódnak meg. A kialakulásuk magvát, okát keresve, terápiás gyakorlata során a szexuális gondokkal jelentkező páciensei szavait rendszeresen értelmezte, helyesebben átértelmezte, és igyekezett ezek valódi jelentését megfejteni. Elmélete szerint minden hosszúkás tárgy, beleértve az esernyőt, botot, tollat stb. a péniszt szimbolizálja, a lyukas darabok, például a kalap, kosár, erszény, tál stb. pedig valójában a női hüvelyt jelentik a kliensek fantázia világában.

Parafimózis

A magyar köznyelv “spanyol gallér”-ként ismeri az orvosi kifejezést. Voltaképpen a figyelmetlen szülők miatt alakul ki ez a fájdalmas kórkép. Sokan ugyanis elmulasztják a fiú csecsemők péniszén a fityma bőrt rendszeresen hátra húzni, ilyen módon tágítani, emiatt a redő szorosan rátapad a hímvessző makkjára. Már ez önmagában is problémát okozhat, hiszen lehetetlenné válik a pénisz kellő tisztogatása. Az első közösülési (vagy önkielégítési) próbálkozáskor azután megtörténhet, hogy a fityma a makk mögé húzódik, de éppen szorossága miatt többé nem lehet előre húzni. Az egyre kínzóbb szorítástól vérkeringési zavar, pangásos duzzanat keletkezik a makkban, amely sürgős műtéti beavatkozást igényel.

Partner

A szó olyan személyt jelöl, akivel valamilyen szoros funkcionális kapcsolatban vagyunk. Újabban egyik értelmezése a szexuális társat jelenti. A tartós nemi partneri kapcsolat ugyanolyan meghatározó lehet két ember számára, mint a házasélet. Ez pozitív és negatív értelemben is igaz. Mivel a teljes egyenlőségen alapuló, valódi partneri viszony erős erotikával átfűtött összetartozás-érzéssel jár együtt, meghatározza az egész szexuális életet. A legtöbb ágyproblémát a rosszul megválasztott partner, vagy annak nem megfelelő magatartása okozza. A férfiaknál ez a tény erekció zavarokkal, korai magömléssel, az átlagosnál gyakoribb önkielégítéssel, a nőknél pedig az orgazmus elmaradásával és a szintén gyakoribb maszturbációval hívja fel magára a figyelmet.

Pénisz

A férfi nemiszerv latinból átvett, ma már általános használatú elnevezése. Nemzetközi adatok szerint átlagos mérete: nyugalmi állapotban 8-12 cm., merev állapotban 12-16 cm. Részei: gyökér, test, makk. A hímvessző növekedését az teszi lehetővé, hogy mind a test, mind pedig a makk szöveteit szivacsszerű képződmény alkotja. Nemi izgalom, vagy mechanikus ingerlés (pl. maszturbáció, felláció, közösülés) következtében a péniszbe futó artériák kitágulnak, ezzel több vért képesek szállítani, míg az elvezető vénák összeszűkülnek, s egészen a magömlésig zárva tartanak. Betegség, vagy idősödés következtében a vénák gyűrűs záró izomzata renyhülhet, s ha a vér visszafolyik, részleges, vagy teljes merevedés-képtelenség következik be. E szervi funkciózavart igen gyakran pszichés problémák is előidézik.

Pénisz irigység

Freud egyik elmélete szerint 4-6 éves korban a kislányok rádöbbennek, hogy nekik valamilyük hiányzik, ami pedig a fiúknak láthatóan meg van. Ez a papás mamás-játékok során, vagy a bölcsődei, óvodai kölcsönös szemlélődés alkalmával tudatosul bennük. Az élmény legtöbbször irigységet vált ki belőlük, máskor azonban úgy érezhetik, hogy nekik ugyan megvolt valamikor az a bizonyos testrész, de valószínűleg rosszak voltak és ezért megfosztották őket tőle. Ez a gondolati problémakör legtöbbször magától megoldódik, bizonyos esetekben azonban komoly személyiségi vagy szexuális zavarokat okozhat.

Perverzió

Nem könnyű meghatározni, hogy a hálószoba mely eseményei tartoznak a perverzió fogalomköréhez. A homoszexualitást, vagy a száj - közösülést például a század viktoriánus felfogása ide sorolta. Ma mindkettő szabadság jogokat élvez. Néhány ismert nemi elferdülést, közöttük a szadizmust, mazochizmust, a gyermekek idősek, holtak felé irányuló vágyakat mindenképpen ide tartozónak tekintünk. Kialakulásukat többnyire az egyén személyiség-fejlődési zavarai okozzák.

Petting

A petting során a párok egymás testének kézzel, nyelvvel, szájjal történő izgatása révén, de a közösülés elhagyásával idéznek elő orgazmust. Ez a szexuális technika akkor volt a legnépszerűbb, mikor még fontosnak tartották, hogy a lányok megőrizzék szüzességüket a házasságig. Mára ez a társadalmi igény megfakult, a petting azonban továbbra is a szexuális kultúra részének, a közösülésre való felkészülésnek tekintendő. A gyakorlása során a partnerek elsajátítják a testtájékok simogatásának, a bőr ingerlésének, a közös örömszerzésnek a fortélyait.

Pigmalion

Az egykori görög monda szerint Kuprosz király alkotott egy leányszobrot és annyit gyönyörködött benne, hogy végül beleszeretett. Könyörgésére Aphrodité istenasszony életre keltette a lányt, akit a király nyomban felségül is vett. A szép történetről kapta a nevét a pigmalionizmusnak jelölt szexuális cselekmény. Már az ókorban is feljegyezték egy szamoszi férfi esetét, aki egy istenasszony szobrát becstelenítette meg.

Plátói szerelem

A plátói szerelem alatt a köznyelv a testi, szexuális értelemben soha be nem teljesülő, csak lelki, szellemi szinten lobogó érzelmi kapcsolatot jelöli. Ez nem is mindig szükségszerűen valódi kapcsolat, hanem lehet valamelyik fél egyoldalú, heves vonzódása a másik iránt. A fogalom Platon, görög bölcselőhöz kapcsolódik (i.e. 427- 347) az ő szerelem - világképében azonban mást jelent a fogalom, mégpedig az érett korúak és az ifjak közötti eszményi érzelmi kötődést.

Pluralizmus

A házaspárok más párokkal folytatott szexuális kapcsolatát jelöli a szó. Az ideológiáját, ötletét a hatvanas évek hippi mozgalma szolgáltatta, helyesebben a tőlük származó “mindenki mindenkit szabadon szeret” elmélete. Ekkor alakultak azok a kolóniák, amelyekben együtt éltek s különösebb kötődés nélkül szeretkeztek a fiatalok. Az utódokról is közösen gondoskodtak. A hetvenes - nyolcvanas években bukkantak fel a nyitott házasság “prófétái”, akik azt hirdették, hogy az igazi házastársi hűség alapja az, ha mindkét fél a párja hozzájárulásával közösül harmadik személlyel, és az élményeket őszintén megbeszélik egymással. A pluralista, nyitott házasság gondolata nem vonzott ugyan tömegeket, de a szex magazinokban ma is találni erre csábító hirdetéseket.

Poligámia

Igen gyakran használjuk ezt a kifejezést, de többnyire csak egyik jelentésével kapcsolatosan, azaz akkor, ha egy férfi titokban több házasságot köt anélkül, hogy a korábbi frigyeit felbontaná, elválna. Az efféle poligámiát a nyugati civilizációk törvénykezése elítéli és büntetéssel sújtja. Más kultúrákban megengedett a poligámiának egy mérsékelt irányzata és egy abszolút változata. Az előbbiben a férjnek több felsége lehet egyidejűleg, de az asszonynak az adott társadalom erkölcsjoga szerint lehetősége van őt elhagyni. A keményebb, abszolút vonal arra kötelezi a feleséget, hogy élethossziglan a férje mellett maradjon, csak vele folytasson szexuális életet (még az önkielégítés is tiltott) és akár halállal is bünteti a hűtlenségét. Ugyanakkor természetesnek tekintik, hogy a férj több házasságot is köt, -ha el tudja tartani az asszonyait - és kénye kedve szerint közösül velük.

Pollúció

Az éjszaka bekövetkező pollúció, vagyis az alvás közben, kéjes álmok kíséretében történő magömlés nem ritka még a rendszeres szexuális életet élő férfiak körében sem. A nemi élet részét képező, normális jelenségnek tartjuk, amely akaratunktól, teljesen függetlenül működik. Egyes megfigyelések szerint a magasabb műveltségűek körében gyakoribb a megjelenése. Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy ennek a néprétegnek az élénkebb, dúsabb fantáziája váltja ki sűrűbben a jelenséget. De gyakoribb azok körében is, akiknek nem sikerül megfelelő heteroszexuális kapcsolatot kialakítaniuk. Ezt felfoghatjuk a psziché egyfajta önkárpótlási törekvésének. A kamasz fiúknál az első pollúció a jelzése annak, hogy rövidesen ivarérett korba kerülnek.

Pornográfia

A pornográfia címkéjével a szexuális életet kendőzetlenül, erkölcsöket sértő módon megjelenítő irodalmi, képzőművészeti, fotó és film alkotásokat jelöli a közfelfogás. Az erkölcsi megítélés azonban koronként, népenként változhat. Rodin ölelkező szerelmespárt ábrázoló csodálatos szobra például Viktória királyné korában felháborodást váltott volna ki. Az indiai Kajuraho egyik templomának több ezer reliefje a századokkal ezelőtt gyakorolt közösülési pózok seregnyi változatát örökítette meg, mégsem tekinthetők pornográf alkotásoknak. Pornográfnak napjainkban talán az a mű tekinthető, amely az emberi érzelmek ábrázolásnak mellőzésével kizárólag a nemi aktust, a férfi és nő nemi szerveket mutatja be szexuális izgalomkeltés céljából. Gyakran a maszturbációs fantáziák elősegítője.

Portio vaginális

Magyarul méhnyaknak nevezik a méhnek a hüvelybe kitüremkedő részét. Szeretkezéskor már az átlagos méretű pénisz is elérheti. Sok nő számára a finom érintés kellemes érzéseket vált ki, mások az ellenkezőjéről panaszkodnak. A méhnyak száját egy kis nyílás képezi, amelyet gyűrűs izomzat nyit/zár. A méhnyak előtt a hüvelyben egy kis öblösödés, úgynevezett mag tó található. A magömlés után ebben gyűlik össze az ondó, amelyből a méh a legtöbbször szinte “kiszippant” egy bizonyos mennyiséget. A méhnyakat szarusodó laphám borítja, amelyben nincsenek mirigyek. Ez a testtájék igen sérülékeny, s rákosodás szempontjából erősen veszélyeztetett. A 35 éven felüli nők számára gyakori orvosi ellenőrzés javasolt.

Potencia zavarok

Ebbe a gyűjtő fogalomba tartozik mind a női, mind a férfi szexualitást megzavaró vagy lehetetlenné tévő jelensége együttese. Közöttük: 1.a pénisz merevedés nehézségei, ezzel együttjáróan a közösülés képtelensége, (szaknyelven potencia coeundi) nők esetében ide sorolandó a vaginizmus is. 2. a szaporodás zavara. 3.az ejakuláció (magömlés) többféle zavara: korai, -spontán, -elmaradó, -(...-stb) 4. a nemi vágy hiánya mindkét nemnél 5. orgazmus problémák mindkét nemnél. A zavarok egy része az életkortól független, más részük az letkor előre haladásával következik be. Más megosztásban: az okok között úgy anatómiai, fiziológiai, mint lélektani eredetet is megtalálhatunk. Mai ismereteinkkel szinte mindegyik probléma orvosolható.

Potencia szexualis

A potencia szó lehetőséget, képességet, erőt jelent. Szexuális értelemben a férfiaknál a nemi vágy érzete,-merevedés,- eredményes közösülés,-magömlés,-orgazmus folyamatát értjük potencia alatt. De beszélünk női potenciáról is, amelynek ugyancsak szerves része a libidó, azaz a vágy megjelenése, amelyet ha kellő felhangoltság és megfelelő minőségű közösülés követ, - eredményezheti az orgazmus bekövetkeztét. Úgy a női,-mint a férfi libidót a korosodással a lelki behatások, főként az indulatok erősen és negatívan befolyásolják. Sokan tehát fizikailag még potensek lennének, ám pszichés okokból mégis feladják a nemi életet. A potencia szó a nemzési képességet is magában foglalja, amely egészséges egyéneknél ifjú korban a legnagyobb, majd fokozatosan csökken.

Praemenstruális feszültség

A menstruációs ciklus második felében a nők jelentős részét különös hangulati ingadozások kerítik hatalmukba. Van aki megmagyarázhatatlan okokból sír, mások dührohamokat kapnak, megint mások mindkét kedélyállapottal viaskodnak. Súlyosbítja a helyzetet, hogy mindehhez igen gyakran altesti fájdalom, emlőduzzanat, fejfájás is társul.

Proszatitisz

Magyarul prosztata gyulladás. A gyulladásos megbetegedés ugyanis erős fájdalmakkal jár, s ez legtöbbször elveszi a kedvet a nemi élettől is, fertőzés váltja ki. A kórokozók bejuthatnak lentről fölfelé, azaz a húgycsövön keresztül, vagy véráram útján például mandula, - orrmellék-üreg gyulladásból fakadóan is. Jelei: heveny láz, gyakori, vagy gyakori és fájdalmas vizelési inger, fájdalom a gát-végbél tájékon. A probléma csak orvosi kezeléssel szüntethető meg. Elhanyagolása sok esetben neurózist vált ki.

okt
9

Sex ABC...

| Szerző: ivett36 | 4:27 pm

Afrodiziákumok

Afroditéről, a görög istennőről, - aki a mitológia szerint a szerelem mindenható úrnője volt, - nevezték el mindazokat a szereket amelyektől a szexuális vágy felkeltését, vagy visszaadását várják az emberek. Az ókortól kedve számos növénynek tulajdonítanak kedvező hatást. Ilyenek például: a zeller, a szezám mag, a spárga leve, a petrezselyem magja, a ginzeng gyökér, a yohimbin gyökér, a zab, a koladió kivonata, egyes csucsorfélék, kosborfélék stb. De szex erősítőnek tartják a kaviárt, a tojást is. A tudományos kutatók próbálkoznak majomhere kivonatok adagolásával és más hormonkészítményekkel. Kétségtelen, hogy az élelmiszerek egy részében találhatók olyan anyagok, amelyek erősítik a húgyúti és ivarszerveket, vagy izgatják a központi idegrendszernek a szexualitásért felelő régióit. A tömény kivonatok fogyasztásával azonban vigyázni kell, ugyanis a káros mellékhatásuk rendszerint erősebb mint a kívánt eredmény.

Amplificatio vaginae

Anyajogú bantu törzseknél, a Palau - szigeteken és Ausztrália őslakosai között még ma is szokás a hüvelybemenet mesterséges tágítása, a közösülés megkönnyítése érdekében. Ugyanezeken a helyeken ugyanis vallási okokból a hímvesszőt húgycső menti bemetszésekkel különösen szélessé, lapossá formálják.

Anorgazmia

A férfiaknál ritkábban, a nőknél sajnálatosan gyakran tapasztalható jelenséget, az orgazmus hiányát jelöli a szó. A funkciózavart a legtöbb esetben pszichés vagy neveltetési problémák okozzák. Fiatal korban főként a tapasztalatlanság, kapkodás, a partner önzése található a jelenség hátterében. Az állapot pszichoterápiás módszerekkel korrigálható.

Aszexualitás

A nemi érdeklődés teljes hiányát jelzi a szó. Többnyire rossz tapasztalatok, vagy nevelési, vallási hatások eredményezik. Szélsőséges vallásos felfogás szerint a szexualitás csak gyermek nemzés céljából engedélyezett, maga a vágy az ördög csábítása, azaz bűn. Az ilyen szellemben nevelkedő kislányok felnőttkorban elutasítják a testi szerelmet.

Badana

Keleti eredetű szexuális játék. A péniszt nem vezetik be, csak a szeméremajkakhoz dörzsölik, mígnem bekövetkezik a magömlés. Fiatalok számára pettingként nálunk is elfogadható, de ügyelni kell, nehogy a hüvelybe jusson az ondó.

Bestiofilia

Bibliai kifejezéssel élve: szodómia, amely az ember és az állat nemi aktusát jelöli. Régen leginkább az állandó nőhiánnyal küszködő fiatal pásztorok gyakorolták, de az “öleb” szó másik is erre értelme utal. Ma a ritka nemi eltévelyedések közé tartozik.

Biszexualitás

Azokat jelöli a szó, akik a saját nemük és a másik nem iránt egyaránt szexuális vonzalmat éreznek. A biszexuálisok jelentős része életük egyes időszakában főként a homoszexuális ingerekre reagál. A biszexualitás a nők között gyakoribb.

Domina

A szó latinul úrnőt jelent. A mazochista férfiak női ideálja az erős, büntető domina, aki testileg lelkileg meggyötri őket, mielőtt szexuális kielégüléshez jutnának. Ennek a meglehetősen gyakori nemi elferdülésnek a hátterében rendszerint az anyához való szélsőséges kötődés található.

Dyspareunia

A nő hiányzó vagy csökkent szexuális ingerlékenységét jelenti a szó, de nem tévesztendő össze az úgynevezett frigiditással. Maga az állapot a terhesség második felében, a szoptatás alatt vagy idősebb korban természetesnek mondható. Ha a felsorolt okok nem állnak fenn, akkor rendszerint a szexualitás vagy a partner hárítása húzódik meg a háttérben.

Ejaculatio praecox

A férfi idő előtti, vagy korai magömlése. Ez bekövetkezhet a pénisz bevezetése előtt, a szeméremajkak érintésekor, vagy közvetlenül a hüvelybe való bevezetés után, következésképpen lehetetlenné teszi a nőpartner kielégülését. Mivel a problémának elsősorban lelki okai vannak, jelenleg pszichoterápiás úton orvosolják.

Erényöv

A középkorban a tehetősebb, féltékeny férjek némelyike fémből készült rácsozatot szereltetett a felesége lábai közé, ha hosszabb útra indult. A rács lehetetlenné tette a közösülést, így a férj bízhatott neje hűségében. Azaz bízhatott volna, ha nem léteztek volna ebben a korban is remek lakatos mesterek...

Exhibicionizmus

A nemi eltévelyedések egyik leggyakoribb formája. A ”mutogatós bácsik” iskolák előtt gyerekek számára, mások felnőtt nők számára teszik közszemlére a péniszüket. A törvénybe ütköző magatartás hátterében személyiség-fejlődési problémák fedezhetők fel. Furcsa érdekesség: az exhibicionisták többsége házas ember.

Feminizálódás

A férfiak számára pszichésen is igen kellemetlen tünetcsoportot jelöl a fogalom. A test nőies formát kezd ölteni. Megduzzadnak a mellek, kerekedik a csípő, az izmokat egyre több helyen zsírszövet pólyázza körül. A nőiesedésért többnyire a herék daganatos betegségei, illetve a mellékvesék megbetegedései a felelősek.

Férfiatlanítás

A férfiatlanítás alatt a herék eltávolítását, illetve besugárzás hatására történő elpusztítását értjük. Ha ez a nemi érés előtt történik, akkor a fiúgyermeken nem alakulnak ki a másodlagos nemi jelleg jelei. (A régi időkben a háremhölgyek őrizetét ilyen ivartalanított személyekre bízták.) Amennyiben a felnőttkorban pusztulnak el a hereszövetek, csak a nemzőképesség szűnik meg, a közösülés tovább folytatható.

Fétisizmus

Kizárólag a férfiakra jellemző nemi eltévelyedés. A pszichoszexuális érés folyamata során a gyermek szexuális fantáziájához bizonyos holmik (női fehérnemű, cipő stb) kapcsolódnak, és a későbbiekben ezek megpillantása vált ki nemi izgalmat. A fetisiszták gyakran szárítóról, szennyesládából lopnak ruhadarabokat vágyaik kielégítéséhez.

Flagellantizmus

A nemi eltévelyedések egyik gyakori formája, amelynek lényege, hogy az egyén megkorbácsoltatja magát vagy ő korbácsol másokat. Az ilyen módon szerzett nemi izgalom bizonyos szerepjátékokkal társul: úrnő-rabszolga, úr és rabszolganő, bíró és bűnös stb. s ezt addig folytatják, míg be nem következik az orgazmus.

Frigiditás

A kifejezést a köznyelv - helytelenül - az orgazmus képtelenség megjelölésére használja, noha valójában a nemi vágy hiányát is értjük alatta. Ez utóbbi természetes lehet a szoptatás alatt, vagy idős korban, más esetben pl. pajzsmirigy probléma, vagy lelki trauma okozhatja. A vágy hiányában folytatott közösülés a legtöbbször valóban orgazmus nélkül végződik.

Frottőrizmus

A nemi eltévelyedések egyik meglehetősen gyakori fajtája. A frottőr a tömött villamoson, buszon azzal ingerli magát és jut olykor orgazmushoz, hogy nemi szervét az előtte álló nőhöz nyomja, dörgöli, vagy ha lehetősége van rá, közösülő mozgást végez. Mivel a kiszemelt “áldozat” a legtöbbször fél a megszégyenüléstől, nem tiltakozik hangosan, ez pedig tovább bátorítja az elkövetőt.

Genitális szagok

A nemi szagok nem egyformán hatnak a nemekre. A férfi nemi illatát ravasz parfümökkel erősítik és ez izgatóan hat a nőkre. A menstruációs ciklus alatt keletkező női nemi szagok viszont taszítják a férfiakat, ezért tanácsos ilyenkor fedőillatokat a testre vinni. Alapszabály: a rendszeres tisztálkodás, gondos higiéne jól szolgálhatja a partnerkapcsolatokat.

Gerontofilia

A gerontofilek (mindkét nem képviselői) előszeretettel választanak szexuális vagy szerelmi partnert náluknál sokkalta idősebb, gyakran kifejezetten öreg személyek közül. E késztetésük gyökereit leggyakrabban a személyiségfejlődésük során szerzett tapasztalatok és érzelmi tényezők együttesében találhatjuk.

Glans clitoris

A csikló makkja. Az embrionláis időszakban ugyanabból a szövettelepből fejlődik ki, mint a pénisz, tehát maga a csikló nem más, mint egy miniatűr hímvessző. Ugyanúgy, mint a férfi nemi szerv makkja, a csikló makkja is a leginkább ingerelhető. Nyugalmi állapotban az előbőr, az un. praeputium borítja.

Hátgerinc sorvadás

A fogalom abból az ókori hiedelemből származik, amely szerint az ondó az agyban képződik és a gerincvelő útján kerül a hímvesszőbe, az önkielégítés ezért hátgerinc sorvadáshoz vezethet. A tévhit miatt a 18-19 században sok fiatalember öngyilkos lett. A századelő vallás-erkölcsi nevelése ugyancsak felhasználta ezt a tézist a maszturbáció elleni propagandájában, és számos felnőttkori szexuális zavart okozott ezzel a férfilakosság körében. Érdekes, hogy még ma is akadnak, akik hisznek ebben a zagyvaságban.

Herpes genitalis

Csakúgy a nők, mint a férfiak nemi szervein csoportos hólyagos kiütések formájában jelentkezik ez a fájdalmas kór. Az ismert és rettegett nemi betegségek árnyékában keveset beszélnek róla, pedig a kritikátlanul váltogatott partnerek révén szinte bejósolható a vírusos fertőzés. Minél inkább elhanyagolják, annál több kellemetlenséget okoz. Csak orvosi úton gyógyítható.

Heteroszexualitás

Néha zavar van a szó értelmezése körül. Önmagában idegen neműséget, vagy kiegészítő neműséget jelent, de az általános gyakorlatban a normális nemi irányultságot azaz a férfi - nő szexuális érintkezését jelzi.

Homoszexualitás

Az azonos neműek testi, lelki szerelmét jelöli a szó. Mózes III. könyvében ez áll:” és ha valaki férfival hál, úgy mint asszonnyal hálnak, utálatosságot követnek el mindketten, halállal lakoljanak, vérök rajtok”. Míg mind a tradicionális zsidó-keresztény kultúrkörben, mind az iszlám világban általában ellenséges érzülettel viseltetnek a homoszexualitás iránt, addig más nemzeteknél toleranciával kezelik. A homoszexualitást ma a kultúr nemzeteknél toleranciával kezelik. Kialakulásának okairól keveset tudunk. Különböző vizsgálati eredmények látszanak alátámasztani mind a genetikai, mind a hormonális, mind pedig a szociális eredetet. Egyre több kutató tartja azt, hogy a homoszexualitás oka nem e tényezők valamelyike, hanem mindhárom együttese.

Impotencia

Általánosságban a férfi közösülés képtelenségét értjük alatta. Ennek szervi és lélektani okai lehetnek. A szervi okok között megtalálható a cukorbetegség, E vitamin hiány, az ondóhólyag betegsége, az idegrendszer sérülése, a pénisz vénáinak elégtelen működése stb. A pszichológiai háttér feltérképezése bonyolultabb, de bármi okozza, az impotencia ma már jól kezelhető.

Johimbin

A nemi működést serkentő, ajzószer, amelyet az afrikai johimbe fa kérgének alkaloidájából nyernek. A 19. században került Európába. Egészséges idegrendszerű férfiak külső nemi szervében vérbőséget okoz, ugyanakkor hat a keresztcsonti tájékon elhelyezkedő erekciós központra is. Az öregedéssel,- valamint szervi bajok miatt jelentkező impotenciára csak kevéssé hatásos.

sze
1

Művaginák

| Szerző: ivett36 | 12:18 pm

A művaginák ugyanazt a "kíváncsiságot"váltják ki a férfiakból,mint a nők többségéből,a virátor(műpénisz).Előfordult már,és biztos lesz még hasonló eset,hogy egy pár közösen veszik meg egymásnak a segédeszközöket,a hölgynek a műpéniszt,a férfinak a művaginát.De vannak olyan párok is,akik a művaginát úgy használják,hogy a hölgy a művaginát a saját vaginájába helyezi,és a partnere máris nem érzi olyan" élettelennek"a segédeszközt...Jó,ez egy érdekes megoldás,bevallom én is annak tartom,de bizonyára ez is szinesítheti a párok sexuális életét!Igazából a sexen belül nincsenek határvonalak,nekünk embereknek a fantáziánk kimeríthetetlen!!A művaginák kimondottan élethű formájúak,színben,méretben,és anyagukban találunk eltérést.90%-ban testszínűek,avagy "barna-néger",70%-ban szilikonos élethű bőrhatásúak,majd zselések ami kissé gumis,-merevebb anyagú.A csikló,a szeméremajkak,a hüvely megformázására nagy figyelmet fordít a gyártó.Hihetetlen,de annyira élethűek,főleg még ha az anyaga szilikonból van,-az szinte olyan mint a "valódi"(egy kis túlzással).

Létezik szőrös,szűz(szűk hüvelyrész),borotvált,néger,....80%-ban vibrációs kivitelben találhatók meg,maga a vibráció,ugyanolyan plussz élvezetet nyújt mint a műpéniszeknél,a vibrátorok...

Akad még szájforma is,szín, anyag,méretbeli eltérés,formai eltérés szintén előfordul.

Uraim!A sex shopokban nem csak a hölgyeknek kedveznek,-ezúton is buzdítva Önöket arra,hogy ne szégyeljék,megvásárolni,illetve kipróbálni!

Üdvözlettel:Cameron.

2008.09.01.

jún
7

Vagina Vákumpumpa

| Szerző: ivett36 | 7:55 am
A Vagina Vákumpumpa minden fájdalom nélkül akár háromszorosára is megduzzasztja a női nemi szervet,s így a csiklónak előbújik az addig csak csak éppen látható kis "fejecskéje".Nagyon kellemes érzés,sokkal érzékenyebbé válik a vagina minden része,fokozza az orgazmusok számát,s nem utolsó sorban a férfiaknak is nagyon tetszik a vagina felpumpált jól látható látványa...Tapasztalatból,és közeli ismerősöm által is jó visszajelzésből,-ajánlom a hölgyeknek..
máj
12

Vákumpumpa

| Szerző: ivett36 | 12:04 pm

Információ a vákumpumpa használatáról.A kézi pumpa pumpálásakor vákumot hoz létre a hengerbe,majd ha kis időre abba hagyjuk a pumpálást,a vákum nagysága a szelep segítségével lassan csökkenni kezd.Ekkor újra rápumpálunk,és a vákum mértéke újra nő.Erre azért van szükség,mert így egy 20 percig tartó pumpálás során többször is beindítjuk a vér erőteljes áramlását a péniszben.Kizárólag ezzel a periódikus ismétléssel,egyfajta edzéssel,ami mindannyiaszor újabb és újabb izgalmi állapot és maximális merevedést idéz elő,Elérhető az impotencia zavarok,részleges vagy teljes megszüntetése.Ugyanezen eljárással érhető el kizárólagosan hatékony külső-fájdalom mentes beavatkozásoktól,a tartós és biztonságos hímvessző növekedés.Egyéntől függően a hossznövekedés általában0,25-0,6cm-es,a hímvessző kerületét illetően körülbelül 25%-os növekedés érhető el.A vákumpumpa kb. 6 hetes folyamatos használatával,tapasztalható elért eredmény,s annak állandósulása.Ezt követően az egyén az optimális méret megtartása érdekében 10 naponkénti egyszeri használattal,elért méretét fentarthatja,s mind emelett  méretnövelő vérbőséget elősegítő krémek,kúra szerűen alkalmazható kapszulák(csakis gyógynövény alapúak)használatával,még tartósabbá teheti a kívánt,az elért pénisz méretét,s a szexuális teljesítő képessége is fokozódik.A készüléket 1  nap ne használja kétszer,a szöveteknek pihenésre van szügsége.

Vákumkészülék:

A vákumos módszer óriási előnye minden más működő eljáráshoz képest:a vákum által természetesen(nem gyógyszeresen)létrehozott "magasabb vérnyomás"(mely kizárólag a péniszben érvényesül)belülről,minden irányban egyformán tágítja a vért megtartó barlangos testeket.Ez semmilyen más módszerről nem mondható el.Itt tehát van jelentős vastagságnövekedési lehetőség,mely a legtöbbször fontosabb is,mint a hossznövekedés.A fájdalomérzet,mint a szervezet visszacsatolása egyedül itt egyértelmű:jól használva a készüléket semmilyen fájdalomérzet nem jelentkezik,míg a fájdalom megjelenése egyértelmű "megálljt" jelent.A vákumkészülék használata egyszerű;nem kell hozzá kézügyesség,sok éves tapasztalat sem(masszázs),és ha valami rosszat csinálunk,a szervezet azonnal és egyértelműen jelzi!

Ezért tehát a vákumtechnika a leghatékonyabb,és legbiztonságosabb rendszer.
Tévhit:A Vákumpumpa nem korhoz kötött,18-éves kortól akár a 90-es éveiben járó idős bácsika is használhatja!!!Sok jó visszajelzést kaptam már a használóktól,csak kitartóan kell használni!Sok sikert kívánok hozzá!
2008.05.12.12.04.Cameron.

süti beállítások módosítása