okt
9

Potencia zavarok

| Szerző: ivett36 | 4:29 pm

Panszexualizmus

Vannak emberek, akiknek mindenről a szex jut az eszükbe. Ezt nevezzük panszexualizmusnak, amely olykor kóros szintig fokozódhat. S. Freud, az analitikus pszichológia megteremtője úgy vélte, hogy a lelki problémák hátterében rendszerint szexuális rendellenességek húzódnak meg. A kialakulásuk magvát, okát keresve, terápiás gyakorlata során a szexuális gondokkal jelentkező páciensei szavait rendszeresen értelmezte, helyesebben átértelmezte, és igyekezett ezek valódi jelentését megfejteni. Elmélete szerint minden hosszúkás tárgy, beleértve az esernyőt, botot, tollat stb. a péniszt szimbolizálja, a lyukas darabok, például a kalap, kosár, erszény, tál stb. pedig valójában a női hüvelyt jelentik a kliensek fantázia világában.

Parafimózis

A magyar köznyelv “spanyol gallér”-ként ismeri az orvosi kifejezést. Voltaképpen a figyelmetlen szülők miatt alakul ki ez a fájdalmas kórkép. Sokan ugyanis elmulasztják a fiú csecsemők péniszén a fityma bőrt rendszeresen hátra húzni, ilyen módon tágítani, emiatt a redő szorosan rátapad a hímvessző makkjára. Már ez önmagában is problémát okozhat, hiszen lehetetlenné válik a pénisz kellő tisztogatása. Az első közösülési (vagy önkielégítési) próbálkozáskor azután megtörténhet, hogy a fityma a makk mögé húzódik, de éppen szorossága miatt többé nem lehet előre húzni. Az egyre kínzóbb szorítástól vérkeringési zavar, pangásos duzzanat keletkezik a makkban, amely sürgős műtéti beavatkozást igényel.

Partner

A szó olyan személyt jelöl, akivel valamilyen szoros funkcionális kapcsolatban vagyunk. Újabban egyik értelmezése a szexuális társat jelenti. A tartós nemi partneri kapcsolat ugyanolyan meghatározó lehet két ember számára, mint a házasélet. Ez pozitív és negatív értelemben is igaz. Mivel a teljes egyenlőségen alapuló, valódi partneri viszony erős erotikával átfűtött összetartozás-érzéssel jár együtt, meghatározza az egész szexuális életet. A legtöbb ágyproblémát a rosszul megválasztott partner, vagy annak nem megfelelő magatartása okozza. A férfiaknál ez a tény erekció zavarokkal, korai magömléssel, az átlagosnál gyakoribb önkielégítéssel, a nőknél pedig az orgazmus elmaradásával és a szintén gyakoribb maszturbációval hívja fel magára a figyelmet.

Pénisz

A férfi nemiszerv latinból átvett, ma már általános használatú elnevezése. Nemzetközi adatok szerint átlagos mérete: nyugalmi állapotban 8-12 cm., merev állapotban 12-16 cm. Részei: gyökér, test, makk. A hímvessző növekedését az teszi lehetővé, hogy mind a test, mind pedig a makk szöveteit szivacsszerű képződmény alkotja. Nemi izgalom, vagy mechanikus ingerlés (pl. maszturbáció, felláció, közösülés) következtében a péniszbe futó artériák kitágulnak, ezzel több vért képesek szállítani, míg az elvezető vénák összeszűkülnek, s egészen a magömlésig zárva tartanak. Betegség, vagy idősödés következtében a vénák gyűrűs záró izomzata renyhülhet, s ha a vér visszafolyik, részleges, vagy teljes merevedés-képtelenség következik be. E szervi funkciózavart igen gyakran pszichés problémák is előidézik.

Pénisz irigység

Freud egyik elmélete szerint 4-6 éves korban a kislányok rádöbbennek, hogy nekik valamilyük hiányzik, ami pedig a fiúknak láthatóan meg van. Ez a papás mamás-játékok során, vagy a bölcsődei, óvodai kölcsönös szemlélődés alkalmával tudatosul bennük. Az élmény legtöbbször irigységet vált ki belőlük, máskor azonban úgy érezhetik, hogy nekik ugyan megvolt valamikor az a bizonyos testrész, de valószínűleg rosszak voltak és ezért megfosztották őket tőle. Ez a gondolati problémakör legtöbbször magától megoldódik, bizonyos esetekben azonban komoly személyiségi vagy szexuális zavarokat okozhat.

Perverzió

Nem könnyű meghatározni, hogy a hálószoba mely eseményei tartoznak a perverzió fogalomköréhez. A homoszexualitást, vagy a száj - közösülést például a század viktoriánus felfogása ide sorolta. Ma mindkettő szabadság jogokat élvez. Néhány ismert nemi elferdülést, közöttük a szadizmust, mazochizmust, a gyermekek idősek, holtak felé irányuló vágyakat mindenképpen ide tartozónak tekintünk. Kialakulásukat többnyire az egyén személyiség-fejlődési zavarai okozzák.

Petting

A petting során a párok egymás testének kézzel, nyelvvel, szájjal történő izgatása révén, de a közösülés elhagyásával idéznek elő orgazmust. Ez a szexuális technika akkor volt a legnépszerűbb, mikor még fontosnak tartották, hogy a lányok megőrizzék szüzességüket a házasságig. Mára ez a társadalmi igény megfakult, a petting azonban továbbra is a szexuális kultúra részének, a közösülésre való felkészülésnek tekintendő. A gyakorlása során a partnerek elsajátítják a testtájékok simogatásának, a bőr ingerlésének, a közös örömszerzésnek a fortélyait.

Pigmalion

Az egykori görög monda szerint Kuprosz király alkotott egy leányszobrot és annyit gyönyörködött benne, hogy végül beleszeretett. Könyörgésére Aphrodité istenasszony életre keltette a lányt, akit a király nyomban felségül is vett. A szép történetről kapta a nevét a pigmalionizmusnak jelölt szexuális cselekmény. Már az ókorban is feljegyezték egy szamoszi férfi esetét, aki egy istenasszony szobrát becstelenítette meg.

Plátói szerelem

A plátói szerelem alatt a köznyelv a testi, szexuális értelemben soha be nem teljesülő, csak lelki, szellemi szinten lobogó érzelmi kapcsolatot jelöli. Ez nem is mindig szükségszerűen valódi kapcsolat, hanem lehet valamelyik fél egyoldalú, heves vonzódása a másik iránt. A fogalom Platon, görög bölcselőhöz kapcsolódik (i.e. 427- 347) az ő szerelem - világképében azonban mást jelent a fogalom, mégpedig az érett korúak és az ifjak közötti eszményi érzelmi kötődést.

Pluralizmus

A házaspárok más párokkal folytatott szexuális kapcsolatát jelöli a szó. Az ideológiáját, ötletét a hatvanas évek hippi mozgalma szolgáltatta, helyesebben a tőlük származó “mindenki mindenkit szabadon szeret” elmélete. Ekkor alakultak azok a kolóniák, amelyekben együtt éltek s különösebb kötődés nélkül szeretkeztek a fiatalok. Az utódokról is közösen gondoskodtak. A hetvenes - nyolcvanas években bukkantak fel a nyitott házasság “prófétái”, akik azt hirdették, hogy az igazi házastársi hűség alapja az, ha mindkét fél a párja hozzájárulásával közösül harmadik személlyel, és az élményeket őszintén megbeszélik egymással. A pluralista, nyitott házasság gondolata nem vonzott ugyan tömegeket, de a szex magazinokban ma is találni erre csábító hirdetéseket.

Poligámia

Igen gyakran használjuk ezt a kifejezést, de többnyire csak egyik jelentésével kapcsolatosan, azaz akkor, ha egy férfi titokban több házasságot köt anélkül, hogy a korábbi frigyeit felbontaná, elválna. Az efféle poligámiát a nyugati civilizációk törvénykezése elítéli és büntetéssel sújtja. Más kultúrákban megengedett a poligámiának egy mérsékelt irányzata és egy abszolút változata. Az előbbiben a férjnek több felsége lehet egyidejűleg, de az asszonynak az adott társadalom erkölcsjoga szerint lehetősége van őt elhagyni. A keményebb, abszolút vonal arra kötelezi a feleséget, hogy élethossziglan a férje mellett maradjon, csak vele folytasson szexuális életet (még az önkielégítés is tiltott) és akár halállal is bünteti a hűtlenségét. Ugyanakkor természetesnek tekintik, hogy a férj több házasságot is köt, -ha el tudja tartani az asszonyait - és kénye kedve szerint közösül velük.

Pollúció

Az éjszaka bekövetkező pollúció, vagyis az alvás közben, kéjes álmok kíséretében történő magömlés nem ritka még a rendszeres szexuális életet élő férfiak körében sem. A nemi élet részét képező, normális jelenségnek tartjuk, amely akaratunktól, teljesen függetlenül működik. Egyes megfigyelések szerint a magasabb műveltségűek körében gyakoribb a megjelenése. Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy ennek a néprétegnek az élénkebb, dúsabb fantáziája váltja ki sűrűbben a jelenséget. De gyakoribb azok körében is, akiknek nem sikerül megfelelő heteroszexuális kapcsolatot kialakítaniuk. Ezt felfoghatjuk a psziché egyfajta önkárpótlási törekvésének. A kamasz fiúknál az első pollúció a jelzése annak, hogy rövidesen ivarérett korba kerülnek.

Pornográfia

A pornográfia címkéjével a szexuális életet kendőzetlenül, erkölcsöket sértő módon megjelenítő irodalmi, képzőművészeti, fotó és film alkotásokat jelöli a közfelfogás. Az erkölcsi megítélés azonban koronként, népenként változhat. Rodin ölelkező szerelmespárt ábrázoló csodálatos szobra például Viktória királyné korában felháborodást váltott volna ki. Az indiai Kajuraho egyik templomának több ezer reliefje a századokkal ezelőtt gyakorolt közösülési pózok seregnyi változatát örökítette meg, mégsem tekinthetők pornográf alkotásoknak. Pornográfnak napjainkban talán az a mű tekinthető, amely az emberi érzelmek ábrázolásnak mellőzésével kizárólag a nemi aktust, a férfi és nő nemi szerveket mutatja be szexuális izgalomkeltés céljából. Gyakran a maszturbációs fantáziák elősegítője.

Portio vaginális

Magyarul méhnyaknak nevezik a méhnek a hüvelybe kitüremkedő részét. Szeretkezéskor már az átlagos méretű pénisz is elérheti. Sok nő számára a finom érintés kellemes érzéseket vált ki, mások az ellenkezőjéről panaszkodnak. A méhnyak száját egy kis nyílás képezi, amelyet gyűrűs izomzat nyit/zár. A méhnyak előtt a hüvelyben egy kis öblösödés, úgynevezett mag tó található. A magömlés után ebben gyűlik össze az ondó, amelyből a méh a legtöbbször szinte “kiszippant” egy bizonyos mennyiséget. A méhnyakat szarusodó laphám borítja, amelyben nincsenek mirigyek. Ez a testtájék igen sérülékeny, s rákosodás szempontjából erősen veszélyeztetett. A 35 éven felüli nők számára gyakori orvosi ellenőrzés javasolt.

Potencia zavarok

Ebbe a gyűjtő fogalomba tartozik mind a női, mind a férfi szexualitást megzavaró vagy lehetetlenné tévő jelensége együttese. Közöttük: 1.a pénisz merevedés nehézségei, ezzel együttjáróan a közösülés képtelensége, (szaknyelven potencia coeundi) nők esetében ide sorolandó a vaginizmus is. 2. a szaporodás zavara. 3.az ejakuláció (magömlés) többféle zavara: korai, -spontán, -elmaradó, -(...-stb) 4. a nemi vágy hiánya mindkét nemnél 5. orgazmus problémák mindkét nemnél. A zavarok egy része az életkortól független, más részük az letkor előre haladásával következik be. Más megosztásban: az okok között úgy anatómiai, fiziológiai, mint lélektani eredetet is megtalálhatunk. Mai ismereteinkkel szinte mindegyik probléma orvosolható.

Potencia szexualis

A potencia szó lehetőséget, képességet, erőt jelent. Szexuális értelemben a férfiaknál a nemi vágy érzete,-merevedés,- eredményes közösülés,-magömlés,-orgazmus folyamatát értjük potencia alatt. De beszélünk női potenciáról is, amelynek ugyancsak szerves része a libidó, azaz a vágy megjelenése, amelyet ha kellő felhangoltság és megfelelő minőségű közösülés követ, - eredményezheti az orgazmus bekövetkeztét. Úgy a női,-mint a férfi libidót a korosodással a lelki behatások, főként az indulatok erősen és negatívan befolyásolják. Sokan tehát fizikailag még potensek lennének, ám pszichés okokból mégis feladják a nemi életet. A potencia szó a nemzési képességet is magában foglalja, amely egészséges egyéneknél ifjú korban a legnagyobb, majd fokozatosan csökken.

Praemenstruális feszültség

A menstruációs ciklus második felében a nők jelentős részét különös hangulati ingadozások kerítik hatalmukba. Van aki megmagyarázhatatlan okokból sír, mások dührohamokat kapnak, megint mások mindkét kedélyállapottal viaskodnak. Súlyosbítja a helyzetet, hogy mindehhez igen gyakran altesti fájdalom, emlőduzzanat, fejfájás is társul.

Proszatitisz

Magyarul prosztata gyulladás. A gyulladásos megbetegedés ugyanis erős fájdalmakkal jár, s ez legtöbbször elveszi a kedvet a nemi élettől is, fertőzés váltja ki. A kórokozók bejuthatnak lentről fölfelé, azaz a húgycsövön keresztül, vagy véráram útján például mandula, - orrmellék-üreg gyulladásból fakadóan is. Jelei: heveny láz, gyakori, vagy gyakori és fájdalmas vizelési inger, fájdalom a gát-végbél tájékon. A probléma csak orvosi kezeléssel szüntethető meg. Elhanyagolása sok esetben neurózist vált ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetnejobbis.blog.hu/api/trackback/id/tr93705324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása